villódzó Művész

Beültünk szombaton a Művész Kávéházba, az Andrássy úton. Melanzs, süti, tortaszelet. Egy időben sokat jártam oda, kávézni, beszélgetni. Aki megfordult már arrafelé, odabent, hátul, az tudja, igazán kávéházi hangulat. Azaz: volt.

Az egyik oldalsó falon most egy lapostévé pöffeszkedett - alighanem pöffeszkedik most is. Valamelyik mjúzikcsatorna zenéje szólt belőle, villódzó képekkel. Figyeltem az asztaloknál ülő vendégeket. Alig páran ültek háttal a képernyőnek, de közülük is sokan meg-megfordultak, hogy vessenek egy pillantást az éppen futó klipre.

Oda a társasági hangulat.

Oda a kávéházi élmény.

Oda a társalgás ereje.

Ez már egy másik világ.

Ez már egy másik kávézó.

a magam útja

Írtam két bejegyzést is az elmúlt két napon. Nem csalódtam. Megállapítottam, hogy ugyanabban a tócsában ücsörgök, mint egy héttel korábban. Nevetek magamon, amiért olyasmire adom a fejem, amit ebben az országban csak kevesen akarnak: értelmes párbeszédet. Itt mindenki támadásnak vesz mindent, mindenki jobban tudja, mit akar a másik, mit nem szabad tennie, és egyensúlyozik, hogy mihez képest szóljon hozzá egy-egy bejegyzéshez, milyen tábor alvó szellmét idézi meg, kelti életre, gyújtja haragra.

Kell ez nekem? Kell, mert ilyen vagyok. Ha nem hagynak nyugodni a dolgok, jár a fejem a problémák megoldásán.

Attól tartok, kevesen vannak olyanok, akik előrébb akarják vinni a magyar fantasztikum ügyét. Vannak olyanok, akik csak egy irányból újítanák, és számonkérik azoktól a miértet, ha rákérdeznek, miért is. Mások vakon állnak két, fülükhöz szorított tenyerük között. Vannak, akik besértődnek, durcássá válnak, mások kacagnak az egészen, és vannak olyanok, akik szándékosan rombolni akarnak, mert az mennyivel könnyebb, nemde.

Ebben az országban ráadásul még az is magára veszi a jelzőket, akinek nem kellene, akinek meg kéne, az inkább öltöztetne másokat saját maskarájába.

Ó, mindenség mozgatója! A világ olyan sokszínű. Miért éppen csak az egyik vagy a másik volna jó, és az igaz. Lám, már az istenek nevében sem képesek megegyezni az emberek, miért éppen a sci-fi irányzatokban születne egység. Miközben ugyanarról a tematikáról beszél mindenki, csak éppen annak árnyalatairól. Jó volna, ha értékelni tudnánk azt is, amit elértünk, és úgy jobbítani bármin is, hogy a magyar fantasztikum összes szereplője a magáénak érezné a sikereit.

Röhejes. Komolyan mondom, röhejes, ami fentebb írok. Már nevetek magamom. Hallom, mások is. De ők vajon tudnak magukon is nevetni?

Mindegy is. Én tudom, merre visz az utam. Azon járok. Jó találkozni azokkal is, akik a másik oldalon jönnek, éppen velem szemben. Elférünk az úton. Széles az út. Szerencsére.

con, con, con…

Elgondolkoztam azon, hogy képes volna-e Magyarország EuroCont rendezni. Zágráb most örül, mert 1986 óta ismét rájuk figyel majd az európai sci-fi világ, 2012-ben a horvát főváros látja vendégül a kontinens sci-fi íróit, művészeit, kiadóit és rajongóit.

Magyarország 1988-ban rendezett utoljára ilyen méretű nemzetközi találkozót. Végiggondolva a lehetőségeinket, arra a következtetsére jutottam, hogy jó pár évnek, szervező-munkának kellene eltelnie, megvalósulnia ahhoz, hogy Magyarország EuroCont rendezhessen.

Egyrészt borzasztóan megosztott még az a kis közösség is, amelyik Magyaroszágon él-hal, rajong a sci-fiért. Nagyon sok durcás írót, hozzá nem értő kritikust és hangulatvadász véleménymondót látok, pár szekérnyi táborba gyűlnek a mindig mindent másként látók, aki pedig azért küzd, hogy sokszínű, de egy közösségbe szervezze az irányzatokat, azokat kiveti magából a gőg, a kevélység és tudatlanság, vagy éppen az óvatlanság és gyávaság ereje - akinek nem inge, ne vegye magára feleslegesen. A kiadók filléreket fizetnek a kis példányszámban megjelő írásokért, a terjesztők uralkodnak, basáskodnak a könyvpiacon - amelyik kiadó vagy terjesztő ezt másként látja, az ne vegye magára.

Alig ötvenen (jobb esetben pár százan) fordulnak meg a magyar sci-fi rendezvényeken, a HugaroCon-onok átfúj a konokság szele, és mindenki mindennél jobban ért ahhoz, amit a másiknak nem kellene csinálnia - aki nem akarja, ne vegye magára az okoskodás konok köntösét.

Vannak persze olyanok is, aki valóban értenek ahhoz, amit csinálnak, tenni is akarnak a magyar sci-fiért - akinek nem inge, ne vegye magára -, az ő helyzetük azonban nem könnyű. Azt kellene ugyanis elérniük, hogy mindenki elfogadja a piac sokszínűségét, hogy mindenki felül tudjon emelkedni saját gyengeségén, és el tudja fogadni a másik gyengeségeit is. Hogy tanítva tanuljunk a másiktól, és megbántás nélkül tudjunk érveket mondani egymás hibára - hogy aztán abból is tanuljunk.

Egyelőre nem látom Magyarországon azt az erőt, ami képessé tenne bennünket arra, hogy EuroCont szervezzünk. Jószerivel még HungaroCont sem tudunk szervezni. Dave Lally, az ESFS elnöke azt kérdezte a Cieszynben a búcsúesten, hogy mikor látja vendégül Magyarország Európát. Diplomatikusan csak annyit lehetett felelni erre, hogy azonnal jelentkezünk, amint készen állunk egy EuroCon megszervezésére.

Ugyanakkor nincs kényszer rajtunk. Tényleg csak döntenünk kellene arról, hogy akarunk-e, képesek vagyunk-e arra, hogy EuroCont szervezzünk. Ha úgy döntünk, hagyjuk az egészet, még mindig ott van a kérdés, hogy akarunk-e, képesek vagyunk-e HungaroCont rendezni. Ráadásul hiszem, hogy a választ csak akkor tudjuk meg, ha képesek vagyunk felrázni a magyar sci-fi életet porlepte önsajnálatából. Először is nagyon komoly klubéletet illenék kialakítani, felébreszteni az alvó műhelyeket, meg kellene ismertetni a hazai szerzőket a közönséggel (ez a kiadók érdeke is), egyre jobb minőségű, de főként szerethető írásoknak kellene megjelenniük (jó szerkesztők kerestetnek!), valamint összművészeti egységbe illenék tömörülni a hazai fantasztikumnak (sci-fi, fantasy, írók, képzőművészek, szerepjátékosok, maskarások). Ha ugyanis erősnek és fejlődőképesnek mutatja magát a magyar fantasztikum, előbb-utóbb odafigyel rájuk az ország és a világ is (jó marketinges, fordító és kommunikátor kerestetik!).

Mindez idő- és pénz kérdése, persze, de elsőként is szándék és akarat. Ha már megerősödött a magyar fantasztikum, akkor érdemes talán belevágni egy EuroCon szervezésébe.

Ahogyan most látom, ez a munka évekbe telik. De érdemes talán elkezdeni az építkezést. Mert ha nem is lesz belőle soha EuroCon, ha már egy közösségbe tudna szerveződni a hazai fantasztikum, már megérte a próbálkozás.   

ízlések és bánatok

Olvasom Andris, olvasom a blogodat, és egyre szomorúbb vagyok. A bánat hangja szól belőle, nálam legalábbis így lehet kiolvasni az értelmét. Lehet, a világhálónak ezen a pontján minden másként érvényesül, lehet, ott minden szó másként koppan.

Andris barátom! Ízlések és pofonok, tartja a mondás. Nem értem, miért térsz vissza megint arra, amit már leírtál egyszer. Nem értesz egyet a Zsoldos Péter-Díj odaítélésének rendjével, gyakorlatával. Rendben. Szíved joga, tollad bátorsága. Nem lehetne, hogy egyszer végre pontot tegyél te is, és más is, ennek a borongásnak a végére? A Zsoldos Péter-Díj zsűrije ilyen. Évek óta már. Azelőtt másmilyen volt. A tagjai nem rejtőznek. Döntenek. Igaz, kevesen teszik közzé, milyen szempontok alapján döntöttek, de ezek úgyis csak az íróknak volnának - talán, de korántsem biztos, hogy - hasznos információk. Valakinek tetszik, másnak nem szimpatikus az ítéletük. Neked egyenesen fáj. Más mosolyog. Vagy dühöng. Legyint. Örül. Feladja.

Tudom, a jobbítás szándéka vezet, amikor kifakadsz, és érvelni próbálsz az ellen/mellett, hogy mi szükség van nyelvészre, avanás tagra, családgatra, irodalomtörténészre, angolszász irodalom megszállottra a zsűriben, de egyben félreérthető is vagy, és ez félek, egészen más irányba viszi azt, amit mondani szeretnél.

Mert azt már tudjuk, hogy nálad az angolszász irodalom műhelyeiben bujkál a sci-fi istene, de lehet, másnak a koreaiban. Ő is zokogjon, hogy miért nincs egy épkézláb távol-keleti mintákat ismerő elmész a döntnökök között? Vagy a titokzatos dél-amerikai irányzat flagellánsainak kellene szót kapniuk? Esetleg az afrikai szárnypróbálgatók azonosítási pontjait is ki kellene szögezni a zsűri szobájának ajtajára? Vagy az orosz irodalmi frontnak kellene nyugat felé húzódnia?

Nem tudom, hogy vagy vele, de jómagam nem hiszek egyik irányzat felsőbbrendűségében sem, mint ahogyan nem hiszek abban sem, hogy az old school feltétlenül régi volna. Minden más, Andris. Minden különbözik. A könyvek, a novellák, a kiadók, a terjesztők, az olvasók, a zsűritagok, stb. Másrészt, nem hiszem, hogy jó irány volna, ha egyik regényt vagy novellát a másikhoz hasonlítanánk. Mindegyik írás önmagát adja el, vagy önmagát teteti a hátsó polcra. (Eltekintve a kiadók, a terjesztők, a boltok, a zsűritagok, a véleménymondók, a kritikusok szándékos el- és megtérítő viselkedésétől). Ám a polcok sem ugyanazok, mint ahogyan azok sem, akik olvassák ezeket az írásokat. Van, akinek előre kerül az, ami másnak hátra, és fordítva.

Tudom, miért is ne írhatnád le, mit miért gondolsz, s hogy felindulásodban még a későbbi írásadtól is megvonod a lehetőségét annak, hogy Zsoldos Péter-Díjat kapjanak. Meglátásom szerint ez elhamarkodott döntés. Ha ugyanis visszavonod a jelöléseket, azzal csak zsűri korábbi döntéseivel dacolsz. Neked nem a díjjal van bajod, hanem azokkal, akik odaítélik azt. Nem tartod őket alkalmasnak a feladatukra. Sőt, ahogyan olvasom, bizonyos értelemben műveletlennek/beszűkültnek tartod őket, mondván, fogalmuk sincs például az angolszász irányzat általad, vagy az angolszászok által fontosnak tartott műveiről - miközben azok persze sok embernek, olvasónak szereznek örömöt Kelet-Európában is. Ez rendben is volna. Merthogy ízlések és pofonok, ugye. Kinek Castro, kinek Valente, kinek Sturgeon, kinek Baxter, kinek Chiang, kinek Asimov, kinek Verne, kinek Obrucsev, kinek Zlotnyikov.

De nem úgy jut előrébb a magyar sci-fi ügye, ha azok ásnak árkokat, akiknek a cölöpöket kellene verniük a hidakhoz. Andris, nem jóakaró az, aki lebeszél arról, hogy kritikát írj bármiről is, csak azért, mert író volnál magad is. Nem barát az, ki bátorít, ha támadsz bármit is, miközben csak eszköznek használ az árkok ásásához. Nem biztos, hogy rosszat akar az, aki másként dönt, mint ahogyan magad tennéd.  

Az író dolga, hogy írjon. A legfontosabb tulajdonsága az, hogy gondolkodjon, hogy a lényegről beszéljen. Nem az önös akaratáról, hanem arról, ahogyan szerinte forog a világ. Arról írjon, hogy mitől ilyen ez a világ. Ha ez volt a célod akkor is, amikor azt írtad, hogy szerinted nem szakmai a Zsoldos Péter-Díj zsűrije, akkor nem hiszem, hogy bárki is belédkötne emiatt. Az ellenőrző kérdéseid erre utalnak legalábbis. De félek, félreérthető vagy ebben is, mert valóban ilyen szempontok alapján kellene zsűrizniük? Hát nem éppen magad kérted rajtuk számon, amúgy alighanem jogosan, hogy mi szükség van például a generatív grammatika szempontjainak érvényesüléséhez egy űroperában?

Ne erre figyelj, Andris! Arra inkább, hogy írj, ha írni akarsz. Meggyőződésem, hogy aki csak azért akar íróvá válni, hogy díjakat kapjon, az le se írja az első mondatot. A díjvágyás megfertőzi az alkotói szabadságot. A díjvágyás előbb-utóbb a zsűritagok ízléséhez való igazodáshoz vezet. Minden zsűrit lehet persze addig bővíteni, alakítgatni, amíg lehet, idővel összejön az elismerés - de csak a zsűritagoknak, a zsűritagokért írni felesleges. Egyetlen zsűri sem érdelmi meg, hogy neki írjanak. Az írás szenvedés és öröm. Akárcsak olvasni is az írást. Ráadásul szándékosan rosszul ítélni vagy hozzá nem értően dönteni legalább akkora bűn, mint rosszat írni. Felelősség ez minden oldalról. Akkor is, ha jó működik egy rendszer, és akkor is, ha rosszul.

Tegnap jött haza a magyar delegáció a Eurocon-Tricon 2010-ről. Hatan voltunk ott. Sokkal többen is lehettünk volna. Kiadók, terjesztők, írók, rajongók, olvasók. Ha ott lettek volna, láthatták volna a lengyeleket, akik megtöltve a fél csarnokot ujjongva örültek a díjazottak sikereinek. Sci-fi és fantasy rajongók: együtt! Jómagam 2007 óta járok a HungaroConokra. Alig harmincan-ötvenen veszünk részt rajta. Nagyon  kevesen. De még ennyien is vajon mikor érjük el azt, hogy ha nem is tudjuk elfogadni a zsűri döntését, képesek legyünk örülni annak, hogy van egy díja a magyar sci-fi életnek? A rossz döntésnek persze senki nem örül. De mihez képest rossz a döntés? Ezt kellene komolyan végiggondolni, mielőtt nekitámad annak bárki is.

Hozzáteszem, alighanem sokat javítana az évről-évre valakinél mindig keserűen maradó rossz szájíz hangulaton, ha létezne egy Közönség-Díj is. Ha jól tudom, volt már ilyen, a Nova. Nem biztos, hogy ezt kell felébreszteni, de még ezt is lehetne, akár. Az olvasók ízlése aligha szakmai, de ezt nem is várja el tőlük senki. Megasztár-hatás ez. Nem biztos, hogy az nyer, aki a legjobban tud énekelni, hanem az, akire többen nyomnak sms-t. De az is egy ítélet, az is egyfajta rajongás. Mint ahogyan egy zsűri esetében is elképzelhető, hogy nem az kapja a díjat, akire éppen gondoltunk, vagy gondoltál - vagy gondolt az, aki kapja. Én például egyetlen percig sem gondoltam azt, hogy Obama kiérdemelte a Nobel-Díj “béke tagozatát”, és remélem, ő sem gondolta komolyan, hogy kiérdemelte azt. De ettől még megkapta. És még az is lehet, előbb-utóbb kiérdemli azt. Mint ahogyan bebizonyosodhat az is, hogy ez is csak politika.

Szóval, Andris, a zsűri az zsűri marad. Mindig lehet jobb, mindig lehet rosszabb, mindig lehet másmilyen. Ahogyan az írások is, amiket megkapnak. Szerintem nem kellene visszavonnod a Zsoldos Péter-Díj zsűritől a jelöléseidet, de ha tényleg úgy érzed, hogy ez a helyes út, senki nem bánthat érte. Attól nem kell tartanod, hogy a megjegyzéseid után a zsűrtagok le- vagy felpontoznak majd. Ám ha mégis ezt tennék, ott vannak még az olvasók. És ők a legfontosabbak.  

ez a Tricon 2010 - harmadik nap

Nem sok alvás után szavazással indult a szombat. Lezavarták a szervezők, lezavarták a küldöttek. Sok nyugat-európai állam hiányzott, erös szláv fölényt tapasztaltunk. Nem sikerült Borisz, az ukrán barátunk elnöki széktámadása, azaz nyilvános szavazás után maradt régi felállás: Dave Lally ESFS-elnök, Roberto Quaglia alelnök újabb három évre. Borisz este mondta is, hogy ez a vesztesek partija. Arra utalt, hogy idén nem kaptak ESFS-díjakat a magyarok, kivéve Csepregi Tamást, akinek Jun hozza haza az Encouragement Award oklevelét, és talán a (nem is)művirágot is hozzá, ami a díjjal járt. Gratulálok a nemzetközi bátorításhoz, Tamás!

Az este a horvátokat ünnepeltük, mert 2012-ben Zágrábban rendezik az Eurocont, a küldöttek bíznak a horvát vendégszeretetben. Mit mondjak, szorosra fűztük a magyar-horvát sci-fi barátságot, ha minden keresztmeghívásnak eleget teszünk a jövőben, utazással telik a következő hónapok zöme. :) Jun szépen építette a szöszke-fekete horvát-japán barátságot, neki külön gratulálok! Az ukrán barátoknak külön köszönet a paprikás vodkáért. Talán már nem kellett volna felbontani éjfél után, de erre csak most, reggel ébredtünk rá. :)

Csak a vaku miatt… :)

Ez a Tricon 2010 - második nap

Mint minden, ha van második napja is, a Tricon is belehúzott progjamjaival pénteken.
Egy rántottás reggeli után végigültük az ESFS- küldöttgyűlés, immár ismerős arcokkal teli jelöltállítási szekcióját. Pörgött rendesen, az országok képvisői bemutatták a díjakra jelölteket, és megismerkedtünk a nagyon szimpatikus zágrábi csapat néhány tagjával, ők a 2012-es Eurocon aspiránsai ugyanis London mellett.

Ma lesz a szavazás, a szombat ettől izgalmas.

A péntek délután fontos pontja volt, hogy Sándorral aludtunk egy szűk órát Attila kocsijában, majd megismerkedtünk egy lengyel ikerpárral, ugyanúgy voltak spiccesek. Hihetetlenül közvetlenek errefelé az emberek. A legtöbben söröznek, sztorikat mesélnek, ennyit régen nevettem már.

Aztán Orson Scott Card előadását hallgattuk végig. Kicsit csalódás volt, közhelyes kérdésekkel, rutinos válaszokkal. A lengyel tolmácslány viszont annyira helyes, hogy még azt is megbocsátotta neki a publikum, hogy haloványan ültette át lengyelre az angolt. Mi ebből ugye, csak a közönség reakciójából a metakommunikációt értettük, és olyan szivesen segítettünk volna a lánynak, ha tudnánk lengyelül. Card viszont nagyon tanáriasan reagált, türelmes és figyelmes volt. Azt mondta, sebaj, neki szüksége van a tolmácsra. Naná, gondoltuk mosolyogva. :)

Az esti parti már meghozta a con-hangulatot. Az ukránok vodkaestet rendeztek. Manó is hozott két liter pálinkát, borokat. Ismét bebizonyosodott, Kelet-Európa viszi a prímet. Oroszok, ukránok, horvátok és magyarok felváltva énekeltünk népdalokat, a vodka és a pálinka meg csak fogyott. A végén még a lengyel pultos lány is elénekelt egy lengyel népdalt.

Szóval, megismertük a horvát delegáció tagjait. Nagyon helyesek, főként a lányok. :) Jun is talált magának kihívót, az egyik szöszke lány tud egy kicsit japánul. Mint kiderült, Jun is, ha iszik, és egy szöszke lánnyal beszélget. :) No, a horvát csapat összes tagja remek ember, eljöttek tízen, hogy lobbizzanak a 2012-es zágrábi con mellett. Nem titkoltuk, rájuk szavazunk ma. :)

Mulat a horvát küldöttség

ez a Tricon 2010

Szinte biztos, hogy csak úgy érdemes sci-fi találkozót rendezni, ha minden egy helyszínen található. A szállás, a kaja, a söröző, és persze az összes program.

Cieszyn helyes városka, látott szebb napokat is, de múlandóságában is a békebeli időket idézően megkapó. Romantikus. Csak kissé kihalt. Errefelé aligha a turistákra rendezkedett be a fogadósok többsége. Mi például állítólag az egyik legjobb helyen vacsoráztunk, de ott csak lengyelül működött az élet, a konyha pedig csak 21 óráig. Kézzel-lábbal kommunikálni bájos dolog, mégis lengyelül tanuljuk az alapokat, hogy könnyebb legyen a rendelés.

Viszont mindenki helyes és kedves, barátságos az élet errefelé.

A városka Tricont rendez. Cseh-lengyel-szlovák sci-fi bázisú ez a con. Ennek megfelelően szláv fölényt tapasztaltunk mindjárt az első napon. Kicsit zsúfoltak a programok, kuszán sűrűek, viszont az első estén is sokan bóklásztak a helyi egyetem épületében. Mégis, komfortérzet nélkül. Nem érezni a találkozás összetartó örömét, mintha mindenki magára hagyottan járkálna, sétálna.

A városka egyik fele cseh a másik lengyel. Az utóbbi területén zajlanak a rendezvények, mégis cseh koronával kellett regisztrálnunk, de örültek az eurónak is. Zlotyival a söröket és a kaját fizetjük a krimóban. :)

A szállásunk 1,7 km-re van a rendezvényektől. Talán ezért is érezzük úgy, kimaradunk a vérkeringésből. Manó és Mané a 206-ban, Jun és Németh Attila a 207-ben, Sándor és jómagam a 205-ben: a szobák jók, a kilátás is szép. :)

Az utunk kalandosan vigyorgós volt idefelé. Manó vezette a kétautós konvojt. Jun néha sikoltozott, Mané sztoikus nyugalommal várta a halált. Mi hátulról követtük az eseményeket, Attila, Sándor és én már a nekrológokon törtük a fejünket, de Manó mindig mindent megoldott az utolsó pillanatban.

Ma bevetjük magunkat a Tricon sűrűjébe. Junnak ma intéznie kell a hivatalos pólókat, mert azok már elfogytak, mire regisztrálnunk. :)

Szóval eddig minden szép és jó, a magárahagyottság érzés ellenére is. Ha így folytatódik, jó kis con lesz ez. Annak ellenére, hogy szakad az eső. :)

Sándor, Attila, Mané, Manó és Jun

visszatért

Visszatért Sólyom László, immár magánemberként oda, ahová tavaly köztársasági elnökként nem mehetett el. Taps fogadta, béke és szeretet. Fico és Slota rémuralma megtört már odaát, így - kis képzavarral élve - mint kés a vajban, úgy sétált át Sólyom László a komáromi hídon. 

Minden tiszteletem a volt államfőnek, de éppen egy évet késett ezzel - mint magánember. Államfőként lemaradt a tapsról, a békéről és a szeretetről. Magánemberként - úgy tűnik - többet tehet a tapsért, a békéért és a szeretetért. Végül is, ez sem kis feladat.

tisztánlátó

Nézem Lominit a tévében, aki úgy hirdeti magát, hogy segít megoldani a problémáinkat. Egy rakás telefonálót kapcsolnak élő adásban, akik nevüket, életkorukat, problémáikat, kérdéseiket osztják meg Lominivel - aki azt mondja magáról, hogy leszületése óta a szeretet hírnöke és közvetítője.

Ki tudja megmondani, hogy úgy lesz-e bármi is, amit Lomini mond? Megmondhatja-e bárki is a tévén keresztül, hogy találnak-e rákos daganatot egy asszonyban, túléli-e a szívműtétet a kilencvennégy éves nő, hogy a nevére veszi-e valaki a gyerekét, együtt marad-e egy pár karácsonykor is, s hogy ikreket szül-e egy nő.

Azt állítja Lomini, hogy ő nem jós, hanem tisztánlátó.

Az RTL Klub vezetői közül nézi valaki ezt a műsort? Nyilván, ők is tisztán látnak. A hívás percdíja több mint háromszáz forint.

tihanyi misztikum

Érdekes történetet mesélt ma a fiam telefonon.

Tihanyban táborozik. Jól érzi magát. Sokat vannak kint a vízen, játszanak, fociznak, kirándulnak. Ilyen egy tábori nap. Este takaródó, lámpaoltás, alvás. Éjfélkor azonban….

Nos, innentől kezdve érdekes a történet. Merthogy minden éjjel, pontban éjfélkor megszólal egy hang a házban. Mélyről feltötörő, hörgőn suttogó, síron túli.

- Mester! Mester! Mássz föl, mester! Menj föl, mester!

Mondanom sem kell, a kölkök megrémültek. Egymást ébreszették fel, hogy mindenki hallja-e a tízpercenként ismétlődő suttogó hörgést.

A házban csak a táborózók és a nevelők alszanak. Más, tudtukkal nem lakik ott. Ez egy régi csárda épület, táborrá alakítva. Egyetlen szoba áll csak üresen, benne egy foltos ággyal. Nem alszik benne senki.

Tegnap este fél órával éjfél előtt szólalt meg a hang. A fiúk szóltak az egyik nevelőnek, aki velük volt a szobában, éppen akkor, amikor a hang megint azt mondta:

- Mester!

A nevelő nem hallotta a hangot. A gyerekek mindannyian.

Nos, gondoltam, megosztom mindenkivel ezt a történetet. Két okból. Egyrészt, ha valaki tudja, ki szórakozik a fiúkkal, szóljon neki, hogy hagyja aludni őket. Másrészt, ha valaki úgy sejti, hogy ez valami egészen más, nem evilági, és van hozzáférése, kapcsolata ahhoz a világhoz, akkor szóljon már át, hogy a mesterező miatt a fiúk nem tudnak aludni. 

Előre is köszönöm!


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek