sangel’s diary

csak azért, mert ez a nap is a boldog 2009-es év része, éljen!

Kádár Jánosnak, a róla elnevezett korszak ( 1956-1988 ) politikusának volt egy kedvenc szava: is. Gyakran használta. Akkor is, ha nem kellett, akkor is, ha kellett. Zamata volt annak az isnek. Kinek keserű, kinek édes. Felismerték az emberek hamar e szó fontosságát: a hanglejtés, a hanghordozás határozta meg, milyen töltése, íze lesz. Megerősítő, fegyelmező, avagy lágyító, megengedő. Tanulmányt lehetne írni ezekből az isekből, de most csak az alapviccet idézném.

Merthogy sok ünnepe volt a Kádár-kornak is, így május 1-je is, a nemzetközi munkásosztály ünnepe. Eredetileg a nyolcórás munka bevezetéséért küzdő chicagói munkások vívmánya ez, mozgalmuk 1886. május 1-jén indult, s nőtte ki magát nemzetközivé. Ezt a ünnepet később örömmel tették magukévá az ideológiai alapon szerveződő és működő rendszerek – 1955-ben még a római katolikusok is, ahogyan azt amúgy is szokták, merthogy igyekeznek minden jelentősebb nem katolikus ünnepre ráilleszteni egy katolicizált napot, ezúttal Jézus apjának, Munkás Szent József ünnepét –, és előszeretettel skandáltatták a Kádár-kor vezetői a felvonulásokon, hogy Éljen Május Elseje, A Munka Ünnepe! Ezért született vicc: Éljen Május Másodika Is!…

Nos, éljen január másodika is! És ne feledjük, lesz még harmadika, negyedike, ötödike… is!

Havazásra ébredtem. Gyönge hó, de megmarad, amíg tart a hideg.

A hó lehetetlen csapadék. Könnyű, szilárd, törékeny, sérülékeny, elpusztul hamar. Minden pihe csak addig él, amíg zuhan. Amíg földet nem ér. Eddig tart az önálló élete, aztán része lesz a masszának. Kapaszkodik kristálykarmával a másikba, mintha attól tovább élne – ám minden attól függ, milyen a fagy, mennyire kegyes hozzá a tél.

Nem tudom, miért írom ezt. Talán mert rám is esett néhány hópihe, miközben ezt a dalt hallgattam az iPodon.

A KÖZVETÍTŐ

Láttam a hőst a villamoson. Teli talppal állt, egyensúlyozott. Egyik vállán hátizsák, a másikon táska lógott. Próbált kapaszkodni, de tömve volt a jármű. Jobb híján a villamos ablakára tenyerelt. Piros sapkáját egészen a szemöldökéig húzta, óriás, keretes napszemüvege a sapkán pihent, a homlokán. Ettől úgy nézett ki, mintha egy piros légy gubbasztana a fején. Az utas, aki alatta ült, egykedvűen bámulta. Az meg biccentett csak, és folytatta a telefonálást.

– …természetesen…profi…ez, sajnos mindig így van…a minőséget meg kell fizetni. Csak a legjobbakkal, csakis…persze, egyébként én sem csinálnám.

Hangja kitöltötte a villamost. Tíz lépésre tőle is őt hallgatták. Sajátos üzletmenet, illik a 21. századhoz; kellően erőszakos és teljesen tiszta – annak, aki hallja.

– Az ár 280 ezer plusz áfa…ha sok, tudok olcsóbbat…az ön döntése, az ön pénze, maga tudja…igen, van kupabolt is… egyencukkokat kaphat…persze, azok olcsóbbak, de nincs bennünk semmi egyedi…gondolja át!…igen, a srác iparművész…csakis egyedit, garantáltan, olyan senkinek nincs, az biztos…hogy mikorra?…három napon belül kézhez kaphatja mind a négyet…rendben…oké…akkor három nap múlva!

Elégedetten nyomta ki a készüléket, és már tárcsázott is.

– Sza’, itt Tomi. Lenne egy meló. Sürgős… nem, egy hét múlva már késő. Két napod van rá… négy, sima, közepes kupa…van még a raktáron…akkor keresd meg! Ott kell lennie…rézutánzat, vagy mi a fasz utánzat…kit érdekel…valami toránra…foci vagy kézi…fél nap alatt rá tudod karcolni a szöveget, meg valami csirádát…a legegyszerűbbet, bazdmeg!…átküldöm a szöveget, mit kell ráírni…oké, oké…persze, fizetnek…a szokásos…kupánként húszezer…ennyit adnak, ismered ezeket, sóherek. Oké, Peti, akkor díl, csá! Holnap ott vagyok a cuccért!

Eltette a telefont. Szemére húzta a légy szemét, és kinézett az ablakon. Mosolygott. Az autókat, az embereket, a házakat méregette az üvegen széttárt ujjai között.

bejegyzés.

Különös, régen nem tapasztalt érzés lett rajtam úrrá. Nem akarom megosztani senkivel, mire vonatkozik ez az érzés, de azt mindenképpen, hogy jó. Nagyon is. Olyan, mint a hó, amit lefúj a szél az ereszről, a levél, amelyik libben, a fény, amit elkerül az árnyék.

Azt hiszem, írni kéne, mert van bennem egy adagra való írni való… Lesz ebből regény, lesz ám… Végre!

(utólag csatolok hozzá egy kis zenét is )

tegnap este megnéztem House doktort. Csak azóta követem kisebb-nagyobb sikerrel a bunkó zseni orvos történetét, amióta Kulka János a magyar hangja. Tegnap Szakácsi Sándorként szólalt meg, és a csapata is a régi volt. Megnéztem a naptárat: 2008. december 17. Úgy fogtam fel, mint egy kis utazást a múltba. A csatorna koncepcióját, ha már évad, meg sorozat, meg ilyesmi, vagy hogy, persze, nem értem – de igaz, az időutazásét sem. Remélem, legközelebb nem a Dallas valamelyik epizódját vetítik.