sangel’s diary

nos,

megtörtént, aminek meg kellett történnie, és úgy alakult, hogy jól sikerült a könyvbemutató. Voltam pár hasonló rendezvényen, és remélni tudom csak, hogy másnak is hasonló, lélekemelő érzései vannak, ha megjelenik a regényük, novellájuk.

Furcsa, de olyat tapasztaltam, amire eddig nem is gondoltam: a boldogságnak súlya van. Nem tudom pontosan leírni az érzést, körülírni sem nagyon, de határozottan érzem a bőrömön. Mint amikor körbefog a köd, és még tíz perc múlva is veled tart. Eddig is úgy gondoltam, hogy a boldogság egyetlen pillanat csupán, melyről csak akkor derül ki, hogy boldogság volt, amikor már elmúlt, de most megtapasztalhattam a pillanatok sorozatát, és mondhatni: jó.

Köszönöm mindazoknak, akik ott voltak velem, akik segítettek nekem, akik részesei lehettek a mai napomnak.

sangel

nos,

nyolc perc van hátra a hétfőből, s mire befejezem az írást, lesz már kedd is. A lényeg: Mellékhatás címmel megjelent első novellagyűjteményem a Graal Kiadó gondozásában. Mindig is tudtam, egyszer írni fogok, csak azt nem, hogy erre majd’ negyven évet kell várnom. Novellákat korábban is írtam, meg is jelent jónéhány, szétszórva a sajtóban, ám ez a mostani gyűjtemény kilenc novellát rejt magában - egyet nyolc éve írtam, a másikat két éve, de átírtam jelentősen -, valamint egy kisregényt.

Rájöttem, sokkal nehezebb úgy írni, ha nem a tényekből indulok ki. Egy hírt megír az ember pár perc alatt, egy tudósítás az fél óra, a riport lehet több nap is. Egyvalami azonban biztos: a leadási határidő határozza meg a cikkek írásának ütemét. Ha a végére hagyom, gyorsan kell írni, ha elhúzom, fenáll a veszély, nem sikerül. Egy misztikus, vagy sci-fi novellát azonban sokkal komplikáltabb megírni: ha megvan az ötlet, akkor nincs gond, villámgyorsan, fél-egy nap alatt készen is lehet, aztán jöhet az átfésülés, elírások javítása, stb. Ha azonban nincs ötlet, nincs novella sem. Hiába a leadási határidő, a szerkesztői, kiadói sürgetés. De nihilo nihil.

Ezért is örülök, hogy elkészült a novelláskötet, s hogy megjelent. Különösen azért, mert hét éve tudom, hogy így lesz: az ezredfordulón még a Világgazdaság napilap munkatársa voltam, és Szepes Máriával kellett beszélnem az egyik, világvégéről szóló elemző cikkemhez. Amikor beléptem hozzá - sosem találkoztunk addig -, azt mondta: “Harmincnyolc is elmúlik, mire az első könyve megjelenik, ne siessen!”

Nem siettem. Elkészültem mégis. Harminckilenc éves vagyok. És felkészültem. Már a következőt írom, egy regényt. Ha nem sietek, idén meg is jelenhet - akár…

sangel

Tizenhárom perccel múlt éjfél. Így terveztem.