sangel’s diary

nos,

úgy jártam, hogy mesébe illő, így leírom nektek is, okuljatok bátran, én már előtte is, azóta pedig különösen.

Gondoltam, beugrom az ország egyik legnagyobb könyváruházába, a Nyugati téren, az Alexandrába.

Gondoltam, megnézem a könyvemet a polcon, mert az úgy jó, ha az emberrel szembenéz az, amit alkotott, – hm,… ez fordítva is igaz.

Gondoltam, megkérdezem az eladót, melyik polcon találom, mivel nem láttam egyiken sem, s még a padlóra halmozott könyvek között sem villant meg a gerince.

Gondoltam, az a huszonöt perc, ami eltelt az első kérdésem óta, elegendő lesz arra, hogy megtalálják – merthogy akkor már ketten keresték, két szinten is – és mondták mindvégig, van a Mellékhatásból, a besorolásban a szépirodalom jutott neki, mutatja a számítógép, lehet rendelni is onlájn, izibe.

Gondolom, tudja már mindenki: nem találták a könyvet. Pedig tényleg kedvesek voltak velem, és keresték becsülettel az eladók, be is jártak több emeletet csak a kedvemért, és sokkal bosszúsabbak voltak, mint én – aki csak vigyorogtam, és arra gondoltam: legalább megírtam.

Tanulságot ne várjon senki, mert ez nem is mese, hanem a valóság, 2007. június 19-én, délután 3 és fél4 óra között.

Búcsúzóul ajánlom Tamkó Sirató Károly sorait a Kongó bolt című verséből, mert valahogy most ez jutott az eszembe, hirtelen – remélem, jól idézem: “ajtajánál nem állt sorba / cukorkáért majomcsorda”

sangel

itt számolt be a Népszava a könyvről

nos,

a blogoló már kifutotta magát, ezért itt az új felület.

Ide üssetek, ha eszetekbe jut valami, mert nekem most, valamiért, egészen más jár a fejemben…

sangel

Június 7-én, 20-22 óra között, a 90.9-en beszélgetés velem a könyv kapcsán. Kb. húsz perc, etapokra bontva. A mikrofon másik végén: Albert Györgyi - az ő vendége voltam.

Június 7-én, 13.45-kor a rövid beszélgetés velem a könyvről a Duna Televízióban. Ismétlés 17.4-kor. A riporter: Szikszai Rémusz.

június 1-én, 14-15 óra között. Szélesi Sándorral, a Graal Könyvek Kiadó képviseletében, közös beszélgetés a könyvről, a kiadóról. Aki kérdezett: Lengyel Krisztina és Preszl Éva

a múlt héten, május 31-én, az Éjszaka című műsorban 23-24 óra között. Ismétlése másnap, június 1-én, 05-06 és 14-15 óra között. Akivel beszélgettem, és aki kifaggatott: Marosi Antal

Az első kritika: kultura.hu 

nos,

megint egy eltelt egy nap, és így lesz ez holnap is. Eltelik az is, meg a következő.

Ha azt gondolnátok, elment az eszem, majdnem közel jártok, de valahogyan csak bele kell lendülni az írásba, no…

Volt egy kedvenc helyem Pesten, olasz étteremnek indult. Nem árulom el, merre van, mert hátha lesz még étterem újra belőle. Úgy indult, akár a mesében. Olaszországi tapasztalataim alapján lett a best of nálunk, de úgy tűnik, magyarországi tapasztalatok alapján lett aztán best out is. Nem tudom, létezik-e ilyen kifejezés, hogy best out, én lenni csak utazni keresztül világ, de annyira, de annyira szomorú, hogy magyarosodik minden ehhez a világhoz, mert ebben az esetben fordítva kellene, de tényleg, és igazán.

Azt mondja a bájos bella, van ház bora, fehér, vörös, kimérve is, hozza mindjárt a borlapot.

Tíz perc múlva jön egy macsó, hogy felvegye az italrendelést. Mondjuk, járt már itt a lány, ígérete, visszatér a borkínállattal. Kérdem a férfit is:

- Házi vörös, kimérve, van, ugye?

- Nincs - hangzik a válasz.

- A bella pedig mondta…

- Nincs - visszhangzik a válasz.

- Akkor, talán, a borlapot, ha lehet…

Töpreng az alak, majd kiböki:

- Száraz vörös és fehér borunk kimérve is van.

Meglepődünk.

- Az előbb mintha azt mondta volna, hogy…

- De ez kimért bor - folytatja a pincér.

- Értem - szólok. – És milyen a vörös?

- Száraz.

- Ezt már tudom, mondta, de milyen bor a bor?

- Olasz.

- Nahát… - szó bennszakad, aztán a levegővel együtt kijön a mondat is: - És milyen olasz?

- Hogyhogy milyen, hát olasz.

Segítek.

- Nápolyi, toszkán, valpolicsellai, szicíliai? - próbálom a helyes kiejtést, de csak magyar vagyok, vagy mifene.

- Szicíliai - csillan fel az alak szeme, és jutalmazza magát egy mosollyal.

Megengedek én is egyet feléje.

- És mi a neve annak a bornak? - hízelgek kicsit.

- Hmmm - szól a macsó, és elindul a konyhába, hogy megnézze, vagy megkérdezze.

Ez volt a nyitány, és ami a meglepő, a bor is jó volt, az étel is. Csak azt nem tudom, miért kell magyarosítani az olasz éttermet ennyire. Felőlem jöhetne olasz pincér, bella donna, mamma mia, hogy egy szót se értsen abból, amit kérdezek, de kézzel lábbal is élvezetesebb volna a párbeszéd, még akkor is, ha hasonló helyzet volna akkor is. Mert abban azért van valami báj, és hajlamosak vagyunk megbocsátani, vagy legalábbis elnézzük az apróbb hiányosságokat, hogy aztán élvezettel szeljük a dinnyét, meg a sonkát, a pastát bármivel, és párás szemmel kortyolnánk a vöröst, a bort, még úgy is, ha csak annyit tudunk róla: olasz.

sangel