dedikáló
nos,
ez is megvolt. Eddig kívülről figyeltem csak az írókat a téren, most volt alkalmam átélni a tömeget beülről is. Rá kellett jönnöm, hogy az idén esélyem sem volt :), bezzeg ha lettem volna szép nő (sosem lehetek az…), színésznő (legfeljebb színész), híres tévészemélyiség (nem vágytam rá), netán volt miniszterelnök (ha csak volt, akkor szinte biztosan), húztak volna sorszámot is hozzám, talán, de aztán, amikor beültünk a graalosokkal – Sándorral és Junnal – a sörasztal fölé feszülő ponyva alá, és kikértük a ház sörét, meg borát, rájöttem: minek hajszolni azt, ami úgyis szembe jön?
Még ha nem is hozzánk, de felénk. No, ebből az élményből táplálkoztunk szombat délután, és ittunk hozzá búzasört és bort, fehéret – szemünket pedig a Tuan standján tartottuk, ahol láttuk bizony, láttuk ám, és nektek mondom, barátaim, jó érzés, felemelő, hogy kézbe veszik a könyvet, megforgatják, beleszagolnak, és a végén veszik, teszik, hazaviszik, és reményeink szerint olvassák is, s nem csupán a billegő asztal lába alá illesztik, mert onnan hiányzik vagy két centi a vízszinteshez…
sangel
sheenard wrote:
Pár hangulati kép
http://wiw.sfblogs.net/photo/photo/slideshow?albumId=637924:Album:1591
Posted on 03-jún-07 at 10:51 am | Permalink
ftoth wrote:
nos,
láttam már ezeket sheenard, reggel korán keltem.
Igyekeznem kell, hogy tartsam a tempót. Meg kell írnom a napi penzumot, ha azt akarjuk, hogy ősszel megjelenhessen a regényem. Az öreg mester, Graham Green ritmusát követem, ennél többet csak akkor tudnék írni, ha nem foglalkoznék mással.
üdv
sangel
Posted on 03-jún-07 at 10:59 am | Permalink
marci wrote:
áá, ott voltam a közelben, erre most találom meg a blogot. hát így jártam, mindegy, az írás megmarad, a dedikálást meg majd bepótoltatom, ha tetszik
gratulálok.
m.
Posted on 03-jún-07 at 8:46 pm | Permalink
ftoth wrote:
nos,
Marci, ha nem tetszik, akkor is dedikálom! Annál értékesebb lesz!
amúgy köszi a gratulát!
sangel
Posted on 03-jún-07 at 9:55 pm | Permalink
SFBLOGS - A Sci-Fi napló » dedikáló wrote:
[…] Original post by ftoth […]
Posted on 03-jún-07 at 10:23 pm | Permalink
ftoth wrote:
nos,
idézet a blogolóból….
értem én, a sayed is fontos például ebben a sorban, ez mind-mind fontos, bár egy közönséges Kovács Pisti is jelenthet annyi, mint a sayed. Amikor azt írom, névtelenség, arctalanságot is írok, mert akinek nincs neve, mintha arca sem volna. Mert fordítva is igaz: ha látunk valakit, akinek nem tudjuk a nevét, előbb-utóbb adunk egy nevet neki, de milyen messze lehet is annak jelentése az igazitól, nemde?… .) Ezért is tetszik a történet, amit írtál, mert a felvállalásról szól. Nevünkben a családot, az őseinket, arcunkkal magunkat ebben a láncban.
Nálunk, abban a kultúrában, amiben élünk a rövid verzió adatik meg, ezért is fontos talán, hogy minden kiegészítést megadjunk ahhoz, amit gondolunk, teszünk.
sangel
Posted on 04-jún-07 at 6:24 am | Permalink
sayed wrote:
Egy életem, egy halálom - és mivel Sheenardnál már begyűjtöttem egy feketepontot, szerintem most nálad is megteszem.
Mi ez az örökös nos kezdés? Van valami jelentése? Bevallom hősiesen, hogy először véletlennek véltem, de ha jól rémlik kivétel nélkül minden hozzászólást így kezdesz, ez meg már sok lenne a véletlenből is, amiben amúgy sem hiszek, tehát érdekelne az oka, ha szabad megtudni…
Posted on 04-jún-07 at 3:46 pm | Permalink
sayed wrote:
Sőt, az összes bejegyzés is nossal kezdődik. Most már tuti, hogy ennek van valami a hátterében, légyszíves add elő a lopott holmit, mert szúr az oldalam. Köszi!
Posted on 04-jún-07 at 3:54 pm | Permalink
ftoth wrote:
nos,
ezzel készítem fel magam az írásra. Modoros, piperkőc szó, tele gőggel, kevélységgel, ám ha leírom, mindig látom, hová nem szabad eljutni soha, ha írok.
Ennyi volna? Ez hát a magyarázat?
Ki tudja?
Lehet, az igazság, sayed, mégis homályban marad…
sangel
Posted on 04-jún-07 at 6:53 pm | Permalink
sayed wrote:
Szerintem nincs olyan, hogy igazság, az csak egy legenda ami sosem létezett, de jó a PR-ja. Vélemények vannak és magyarázatok is vannak, de leginkább nézőpontok. Egy provokátortól ez rendben is van teljesen, jó az álcád.
És itt is köszönöm a könyvet, eltalált hozzám, ha egy kissé nehezen is. Majd jól felkoncolom, izé, kiolvasom.
A borító, emberek… szerintem szenzációsan jó. Végre nem egy (bocsássatok meg nekem) hülye grafika rajzolt karakterekkel… Emberi és bár csak pár oldalt olvastam még a könyvből, de gyanítom az első novellából jön, a Dimandból, ugye? Nekem bejön, döbbenten hallottam, hogy a terjesztőknek viszont nem minden esetben.
Posted on 04-jún-07 at 11:26 pm | Permalink
ftoth wrote:
nos,
a terjesztéshz nem szólnék hozzá, pedig volna okom arra, hogy nyilvános véleményt mondjak, mégis úgy gondolom, és be is tartom, ahogyan a terjesztés is: úriember magánvéleménye nem közösségi téma. Régi hülyeség ez nálam, elavult is, de megkímél a felesleges köröktől. Társaságban, szűkben persze megismerhető, de nem publikus. A kiadó lép majd az ügyben, tesz egy-két mozdulatot, aztán meglátjuk, milyen lesz a vízfelszín, ha eltolunk felőle néhány felhőt.
A rossz hír azonban az, hogy van igazság, de bennünket mindig csak az az oldala érdekel, amit fel tudunk fogni. Ám ettől az még ugyanaz, bárhonnan nézzük is. Ezért is beszélünk róla, bizonygatjuk, nekünk megmutatta magát, mi felismertük, és azt hisszük, mások is így vannak ezzel. Aztán lesz majd tábor, közös, szép nagy, amelyiknek ugyanaz az élményanyaga, ettől aztán összetart, és ha kellően erős, erőszakos, érvényesíteni akarja nézőpontját. Aki gyengébb, az magányos lesz, elbukik, vagy beolvad, miközben mindvégig ugyanarról beszél, ugyanazt látja - amonnan.
…ebből a betűtengerből csak úgy tudok kijönni, ha befejezem…
sangel
Posted on 05-jún-07 at 9:18 am | Permalink
sheenard wrote:
Be: hatmilliárdnál több igazság van
Posted on 06-jún-07 at 9:46 am | Permalink
ftoth wrote:
nos,
elég, ha csak abból indulunk ki, amit Clarke írt, naná….
sangel
Posted on 06-jún-07 at 2:22 pm | Permalink