sangel’s diary

nos,

megint egy eltelt egy nap, és így lesz ez holnap is. Eltelik az is, meg a következő.

Ha azt gondolnátok, elment az eszem, majdnem közel jártok, de valahogyan csak bele kell lendülni az írásba, no…

Volt egy kedvenc helyem Pesten, olasz étteremnek indult. Nem árulom el, merre van, mert hátha lesz még étterem újra belőle. Úgy indult, akár a mesében. Olaszországi tapasztalataim alapján lett a best of nálunk, de úgy tűnik, magyarországi tapasztalatok alapján lett aztán best out is. Nem tudom, létezik-e ilyen kifejezés, hogy best out, én lenni csak utazni keresztül világ, de annyira, de annyira szomorú, hogy magyarosodik minden ehhez a világhoz, mert ebben az esetben fordítva kellene, de tényleg, és igazán.

Azt mondja a bájos bella, van ház bora, fehér, vörös, kimérve is, hozza mindjárt a borlapot.

Tíz perc múlva jön egy macsó, hogy felvegye az italrendelést. Mondjuk, járt már itt a lány, ígérete, visszatér a borkínállattal. Kérdem a férfit is:

- Házi vörös, kimérve, van, ugye?

- Nincs - hangzik a válasz.

- A bella pedig mondta…

- Nincs - visszhangzik a válasz.

- Akkor, talán, a borlapot, ha lehet…

Töpreng az alak, majd kiböki:

- Száraz vörös és fehér borunk kimérve is van.

Meglepődünk.

- Az előbb mintha azt mondta volna, hogy…

- De ez kimért bor - folytatja a pincér.

- Értem - szólok. – És milyen a vörös?

- Száraz.

- Ezt már tudom, mondta, de milyen bor a bor?

- Olasz.

- Nahát… - szó bennszakad, aztán a levegővel együtt kijön a mondat is: - És milyen olasz?

- Hogyhogy milyen, hát olasz.

Segítek.

- Nápolyi, toszkán, valpolicsellai, szicíliai? - próbálom a helyes kiejtést, de csak magyar vagyok, vagy mifene.

- Szicíliai - csillan fel az alak szeme, és jutalmazza magát egy mosollyal.

Megengedek én is egyet feléje.

- És mi a neve annak a bornak? - hízelgek kicsit.

- Hmmm - szól a macsó, és elindul a konyhába, hogy megnézze, vagy megkérdezze.

Ez volt a nyitány, és ami a meglepő, a bor is jó volt, az étel is. Csak azt nem tudom, miért kell magyarosítani az olasz éttermet ennyire. Felőlem jöhetne olasz pincér, bella donna, mamma mia, hogy egy szót se értsen abból, amit kérdezek, de kézzel lábbal is élvezetesebb volna a párbeszéd, még akkor is, ha hasonló helyzet volna akkor is. Mert abban azért van valami báj, és hajlamosak vagyunk megbocsátani, vagy legalábbis elnézzük az apróbb hiányosságokat, hogy aztán élvezettel szeljük a dinnyét, meg a sonkát, a pastát bármivel, és párás szemmel kortyolnánk a vöröst, a bort, még úgy is, ha csak annyit tudunk róla: olasz.

sangel