nos,
sokat tűnődöm azon, hogy vajon miért vannak olyan blogolók, akik nem adják a nevüket a mondataikhoz. Mostanában szembesültem ezzel igazán, amióta megnyitottam a naplómat, és Béci barátommal is leveleztünk erről ma az iwiwen – ezért is döntöttem úgy, ide is leírom azt, amit erről gondolok, kibővítve, kiegészítve kicsit. Nem vagyok benne biztos, hogy jól látom a helyzetet, sőt, alighanem el kell még töltenem pár napot a blogvilágban, hogy rájöjjek, tévedtem-e avagy ráéreztem valamire, de egyszer majd visszaolvasom, és kiderül úgy is, mekkora legény voltam a kezdeteknél.
Merthogy blogot nem feltétlenül magunknak írunk, bár sok esetben magunkról, hanem azoknak, akik valamiért a nethez kötik az életük jelentős részét. A netre járnak olvasni, ismerkedni, tudást vagy egyszerűen csak élményanyagot gyűjteni. Mi pedig, akik komolyan vesszük a szó hatalmát, úgy tartjuk, hogy fontos amit írunk, üzenni akarunk vele, mondani valami hasznosat, máskor meg úgy hisszük, hogy szellemi morzsákat hintünk a net parkettjére, megint máskor tanulunk mi is – akár a rejtőzködők bejegyzéseiből is.
Mindeközben próbálom megérteni, vajon mi készteti az embereket arra, hogy álnév mögé rejtőzve kommunikáljanak. Nagyon sok blogoló megadja a nevét, vállalja tekintetét, és bevallom, nekik sokkal szívesebben írok és válaszolok, nagyon sokan azonban álnév mögött rejtőzködnek. Ez baj, nagyon nagy baj, mert a vélemény felvállalása jellem kérdése, a kritika elviselése lelki stabilitás, szellemi “bútorozás” kérdése, a láthatóság tisztelet kérdése. A rejtőzködés csak abban az esetben elfogadható, érthető , olykor korrekt is talán, ha anélkül meghalna az illető. Előbb-utóbb azonban színt kell vallani. Tartok tőle, ez a fajta civilizációs bujdosás nem azért van, mert olyan erősek, határozottak, szellemileg és lelkileg pallérozottak volnának a rejtőzködő blogolók – ha mégis, az sem feltétlenül hasznos – hanem azért van így, mert nem tanulták meg – nem merik – arccal képviselni magukat, nem tanították meg nekik ennek fontosságát, jelentőségét, így viszont sosem lesznek abban a helyzetben, hogy nyíltan érezzék az öröm, vagy akár a szégyen pírját bőrökün. Pedig mindegyikből lehet tanulni, fejlődni. Megértem persze a rejtőzködést, mert a titok, a titokzatosság fontos mozgató, olyan erős, akár a kíváncsiság, ám vannak pillanatok, amikor komolyan hiszem, hogy ha valami megöli az emberiséget egyszer, a névtelenség biztosan.
sangel
Még ha nem is hozzánk, de felénk. No, ebből az élményből táplálkoztunk szombat délután, és ittunk hozzá búzasört és bort, fehéret – szemünket pedig a Tuan standján tartottuk, ahol láttuk bizony, láttuk ám, és nektek mondom, barátaim, jó érzés, felemelő, hogy kézbe veszik a könyvet, megforgatják, beleszagolnak, és a végén veszik, teszik, hazaviszik, és reményeink szerint olvassák is, s nem csupán a billegő asztal lába alá illesztik, mert onnan hiányzik vagy két centi a vízszinteshez…