sangel’s diary

Az első éjszakát úgy aludtam át a 20. Szefantorban, hogy azt sem tudtam, hol ébredek. Bizonyára hatása alatt voltam a Pí történetének, mert régen láttam ennyire elvont filmet, mint a 216-os számsor keresésének történetét, de nem is baj, hogy átaludtam az éjszakát, mert rajtam kívül még tízen próbálkoztak ugyanezzel a teremszobában, valahol az M5-ös autópálya Észak-Szeged lejhajtójától nem messzi tanyán, Kistelek és Szeged között. Végigaluldtam pár éjszakát annak idején a katonaságnál, de ilyen horkolás-bajnokságot még nem éltem át soha. De, mondom, szerencsém volt, mert fáradt voltam, így koncert lett füleimnek a tokák rezdülése, és Wilson Pörgésével kitámasztva a párnámat, reggelig ringattam magam egy dimenzióval arrébb.

Aztán kiderült az író-író-olvasó találkozón, hogy rosszul emlékeztem Az éhes város című regény szerzőjére, mert én Csáth Gézát mondtam, aztán pedig Molnár Ferenc érdeme a mű, 1901-ben jelent meg, így utólag is köszönöm a kiigazítást, és kérek elnézést azoktól, akiket megtévesztettem pontatlanságommal. (ja, a regényt lehúzta a korabeli kritika, pedig nem is annyira rossz)

A lényeg: jó volt a tábor, az a két nap, és különösen a második éjjel sikerült remekül, amikor Tóth Peti elmagyarázta, merre van a Deneb az égen, s hogy uszkve 3200 évig tartana az út oda, ha fénysebességgel haladnánk, de nem megyünk. Jön az felénk úgy is, másodpercenként 64 kilométerrel kisebb a távolság közöttünk. Sheenard mindezt persze nem hallotta már, mert egy boroskupával küzdött egész éjjel, s végül úgy dőlt az ágyra, akár a búzás zsák, s ha most így utólag erre gondolok, lehet, hogy egy zsák aludt mellettem azon az éjjelen?…
Kár, hogy jönnöm kellett, dolgom volt, jövőre megyek újból, és ha jól sorsolják a szabadnapokat az istenek, talán több időt is tölthetek a Szefantorban.

Jó társaság, vidám hangulat: haverok, ufo, kanna…

sangel

Ps.: köszönöm a meghívást!