A poszthumán döntés
Bizony mondom néked, Botond barátom, magam megyek a házad elé, ha a jövőben úgy döntenél, felhagysz az írással.
Elolvastam a regényedet, A poszthumán döntést.
Emlékszel, azt mondtam a Trombitásban, elárulom, mit sejtettem az elején, és hogy őszinte leszek, tartom hát a szavam: nem erre gondoltam. Fényezné talán sejtésemet, hogy hasonló járt a fejemben, a halálon túli lét számos mítosza és tapogatódzása, de nem erre számítottam – ahogyan Stallone mondaná az Oscar című vígjátékban: “Tudtam, tudtam, csak nem sejtettem!” 
Nos, szépen felépített, precízen vezetett könyv ez. Kezdetben szoknom kellett a naplók 1/1-es tudatait, de könnyen bele lehet jönni. Érdekes világot építettél fel a Taun, élvezetesek a belső technikai képességek – azonnal mondd meg, hol lehet ilyeneket beültetni!? 
–, és érzem a Tau, a Pavonis terét, meg az azon túliét is, jóllehet, az egyik messzi van, a másik még messzebb, a harmadik pedig egyetlen gondolatnyira csupán, de ezt eddig is tudtuk. Ettől függetlenül jó az átmenet, érezhetők a dimenziók, és még a végfilozofálgatás sem tolakodó, sőt, elgondolkoztat.
Néhány észrevétel, amit muszáj megjegyeznem: míg Eliott túlságosan direkt figura, sarkosan erős jellem, filmszerű olykor, Nicole sokkal emberibb, valóságosabb, tapinthatóbb, szerethetőbb; Gauri jelleme elfárad a végére, pedig jó volna tudni, mitől és miért lesz olyan, amilyen (a megélhetés erre nem lehet magyarázat… ), és eltűnik Marius Imperioli és Vasco Prakesh is a semmiben, pedig többet érdemelnének, elvégre kemény döntéseket hoztak, és miért röppent tova ilyen hirtelen Manuela? Zhijuan Mardsen lénye is érdekelt volna, kár, hogy az ő személyisége csak a küldetésében mutatkozik meg, pedig az alapjellemre is kíváncsi lennék. Kaneko azért telitalálat, Botond! – vigyázz, a pszichológusok a másodperc töredéke alatt megfejtik az íróban lappangó titkos vágyakat, bár, amennyi erotikát belevittél ebbe a regénybe, nem is kell pszichológushoz vinni a könyvet!…
Az írás: úgy éreztem néha, főleg az elején, hogy neked, Botond, az idő csak jót tehet. Kell még pár év, és pár élmény, amitől erősebb lesz minden mondatod. Azt mondják, a pokolra kell mennie az írónak ahhoz, hogy veleje legyen a szónak, szaftja a mondatoknak. Ezt nem hiszem ugyan, elég talán az is, ha az élet megforgat kissé, kapsz néhány váratlan sallert, ráadásul onnan, ahonnan a legkevésbé számítasz rá, de tény, néha úgy éreztem, hogy jellemeid és a szituációs helyzeteid konyhakészek – ez persze nem baj, így csiszolja magát minden író, ettől fordulnak tovább a kerekek. Amit azonban végig a regényen éreztem, az a határtalan fegyelmezettség. Túlontúl is az vagy, fegyelmezett, Botond. Példával élve: akár a sebész, szikével a kezében. Felméred a feladat súlyát, megoldod, centire pontosan, de csakis annyit mutatsz meg magadból, amennyit a maszkod látni enged. Szerencsére vannak a regényben, ráadásul nem is egy helyen olyan gondolatok, amelyek elindítnak az olvasóban valamit – még bennem is, pedig nem tudom, nem ismersz még annyira, de általában egy kőfejtő is több érzelmet mutat, mint amennyit magamból látni engedek…
Röviden szóval: ne legyél ennyire sebész író!
Összegségében: mindig vártam, hogy tovább olvassam, ha abba kellett hagynom valamiért, és ez jó jel. Jó bizony! Ahogyan a regény is az! Élmény volt olvasni, Botond, gratulálok!
sangel
fairylona wrote:
Mondtam én…
Posted on 29-okt-07 at 1:00 pm | Permalink
sangel wrote:
mondtad, persze, de akkor még nem olvastam…
Posted on 29-okt-07 at 1:03 pm | Permalink
Skip wrote:
Hát, örülök, hogy nem én kezdtem a PD (vagy PhD? :)) dicséretét. Kábé egy hónapja olvastam, és azóta azon gondolkodom, hogyan mondjam meg Botondnak, mennyire tetszett. Hát így.
Posted on 29-okt-07 at 2:14 pm | Permalink
sangel wrote:
Kedves Skip,…
szerintem meg kell neki mondani, biztosan örül majd!
sangel
Posted on 29-okt-07 at 3:14 pm | Permalink
sayed wrote:
Jaja, Benedek, találó a kritika is. A karakterekért tényleg kár, hogy úgy elsikkadtak a végére.
Posted on 29-okt-07 at 4:13 pm | Permalink
Hackett wrote:
Köszönöm az értékes véleményedet. De tényleg.
Skip: eljutott, örülök, hog tetszett.
Még annyit tennék hozzá, hogy az eltűnő karakterek nem véletlenül tűnnek el. Az csak a regényekben van, hogy minden szereplő sorsa megnyugtatóan vagy kevésbé megnyugtatóan lezárul, nyugvópontra jut
Ha belegondoltok, a valóságban emberek tűnnek fel/tűnnek el az életünkből. Elég csak az iskolákra gondolni, éveken át napi szinten találkozol sok osztálytárssal, aztán egyszerre csak eltvesznek a homályban. Mivel a Poszthumán a két szereplő szemén keresztül láttatja a világot, logikusan velük is ugyanez történik. Ez van, ilyen az élet.
Posted on 30-okt-07 at 8:52 pm | Permalink
chelloveck wrote:
“… az eltűnő karakterek nem véletlenül tűnnek el.”
Akkor az y sem véletlenül tűnt el a második sorból!
Posted on 30-okt-07 at 9:07 pm | Permalink
chelloveck wrote:
(Ó, én vigyorgó ürdöngöt akartam… )
Posted on 30-okt-07 at 11:01 pm | Permalink
eloy wrote:
Csatlakozom, és nem csalatkozom.
Már amikor megláttam a könyv előjelzését, - a borító bemutatását és a kóstoló fülszöveget - már akkor sejtettem, hogy ebben a könyvben “lesz valami”. Aztán az olvasás körülményein saját magam is meglepődtem. Hajnali négykor felébredve ágyban, vonaton utazva végállomáson kalauz által leszállásra felszólítva, aztán az utolsó 50 oldalt fürdőkádban, habok között, kétszer kihűlő vízben…
Köszönöm ezt a könyvet. Az utóbbi idők egyik legkellemesebb könyvélménye volt, pedig nem keveset olvasok.
Posted on 31-okt-07 at 10:36 am | Permalink
annatar wrote:
(Azt úgy híjják, hogy : twisted : :twiste
Posted on 31-okt-07 at 10:52 am | Permalink
annatar wrote:
Az a fránya zárójel…
Posted on 31-okt-07 at 10:53 am | Permalink
eloy wrote:
No, de hogy ne csak a szomszéd rétjét dícsérjem: a vonatos-kalauzos történet a Mellékhatás olvasása közben is megtörtént… Szóról szóra.
Posted on 31-okt-07 at 11:29 am | Permalink
chelloveck wrote:
(hehehe)
Posted on 31-okt-07 at 11:34 am | Permalink
annatar wrote:
(Egyébként a blogomon a Minta c. oldalon elkezdtem kigyűjteni a szmájlikat is, lehet nyugodtan puskázni
)
Posted on 31-okt-07 at 1:12 pm | Permalink
sangel wrote:
Igen, Botond,
lehet egyfajta magyarázat, hogy eltűnünk, hirtelen – s hogy eltűnnek mellőlünk olykor mások is, de attól még kíváncs vagyok, mi történt velük! … ?)
Posted on 31-okt-07 at 3:31 pm | Permalink
Hackett wrote:
Az nem baj, ha az olvasó kíváncsi marad, és motoszkál a fejében, hogy mi lehet xy-nal
Ha pedig az írónak van kedve továbbgondolni a történetet, a kíváncsi olvasó örülni fog 
Posted on 04-nov-07 at 9:46 pm | Permalink
sangel wrote:
nocsak, mégis lesz folytatás?…
Posted on 06-nov-07 at 12:51 am | Permalink
Hackett wrote:
sangel:
Pár ötletem már van, de hogy mikor, az egyelőre kérdéses.
Valami lesz, de én inkább a történet továbbgondolásának nevezném, mint folytatásnak
Posted on 13-nov-07 at 9:14 am | Permalink