A talán, az aztán, az és – no meg a regény

Leírja mindenki, mit is tesz ebben az évben, ahogyan elolvastam az írók blogjait.

Van ebben valami kényszer, de legyen, örömmel osztom meg mindenkivel, mit tervezek, s hogy mi (nem) lesz belőle 2008-ban.

Ahogyan magamat ismerem, éppen annyi valósul meg belőle, amennyit elhatározok, mert nem vagyok az a raktáros forma. Ötleteket, legfeljebb azokat teszek el a fiókba, bár asztalom sincs – no de éppen ez az első, amit megosztok mindenkivel: év végére talán lesz! Fontos szó a talán, talán a legfontosabb, mert nélküle aligha lesz terveimből bármi is, de egy asztal, amin írok, az éppen akkora, mint amekkora egy íráshoz elegendő, az azért jó volna már. (Nem mintha nem találnék most se olyat, amire leteszem a McBookot, de egy saját azért mindig más, mint a mindig más… :) )

Aztán, mert a talán után az aztán a következő szó, bár megvalósulási együtthatója némileg erősebb mint a talánnak, leadtam egy új novellát a Galaktikának. Ítéletre vár, jelesül közlik-e, ha nem, büszkén állíthatom, elkészült virtuális fiókom első kész darabja, amely majdani, aladdig :) kiadatlan írásaim között jelenik meg.

És, mert az aztán után ez áll a sorban, megálmondtam végre, mit írok a Szélesi Sándor szerkesztésében megjelenő gyűjteményes kötetbe. Novellát persze, január végéig kaptam haladékot. Nem árulom el, miről szól, el kell majd olvasni a Sándor tervei szerint tavasszal már az utcán virít, beburkolva, címlapostul. Jó kis novella lesz, én írom! :)

No meg a regény. Ez már mondat, de komoly is egyben, mert ha tartani akarom magamat magamhoz – azaz: évente egy kötettel illenék megmutatni, hová is jutottam írás közben, vagy az írás miatt –, be kell fejeznem végre a regényt. Úgy számoltam, karakterben persze, nem napokban, hogy az idei Szefantorra elkészülhet, és ez jó cél is, mert akkor el lehet mondani, hogy tartottam a szavam – tavaly ugyanis a plénum előtt ezt a regény megígértem.

nos, dióhéjban ennyit, és annyi biztos, lesz meglepetés is az évben – ám, mint ahogyan az a meglepetésekkel lenni szokott, ezek is csak akkor derülnek ki, ha már meglepődtünk rajtuk… :)

Post a Comment
*Required
*Required (Never published)
 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek