mindennapi hősök

A MATADOR

Láttam a hőst a hídon.

Villamoson zötyögtem Pestről Budára, szokásomhoz híven bámultam a várost, távolban a várat. Gyűrött arcú férfi állt mellettem, apró szeme mélyen ült mindjárt az orrnyerge mellett. Harákolt, köhögött, a kezét a zsebében tartotta. Térdből egyensúlyozott a jármű padozatán, és úgy kapkodta fejét, mint a pulyka, ha zamatos gyöngyöket lát a földön. Hamar kitisztult a tér körülötte, pedig zsúfolt volt a kora délutáni járat, gyilkos pillantásokat szúrt a férfi felé néhány utas.

– Jó’ van, leszállok mingyá’… – hörögte a harákoló, és az ajtóhoz billegett. Különös tánca mosolyt csalt az arcomra, rogyasztós topogósnak hívnám, ha volna ilyen.

Megállt a villamos. A férfi leszállt. A keze még mindig a zsebét húzta. Autók rohantak előtte az úton, tekintetével megpróbált követni párat, aztán lelépett a járdaszigetről. Fél centire tőle állt meg egy hűtőrács. Rábámult a férfi, mintha valami szörnyet látna, aztán a ráncai közé húzta az orrát, és lassan, olyan lassan, mintha csak az egyensúlya múlna ezen, kiemelte csupasz öklét a zsebéből. Görbe ujját kihajtotta, a bütykös mutatót és a tompa kicsit, rátartotta őket mereven a rácsra.

– Ollé… – mondta rekedten, aztán vigyorogva hallgatta jutalmát, a szörny elnyújtott, fémes tülkölését, majd miután megtelt a lelke a győzelem mámorával, átrogyasztott az úton, felnyargalt a járdára. Kezét újból a zsebébe gyűrte, nyakát behúzta a kabátba, és úgy tett, mintha ezer éve ott állna, azon a szent helyen, ahová a sorsa tapasztotta, elnézett messzire, mintha a semmiben valamit látna, szemben a Duna folyásirányával.

Comments (4) to “mindennapi hősök”

  1. Én pedig láttalak ma reggel, a metrónál. Hétköznapi hősök :)

  2. Durva, van/volt egy régi barátom, aki 27 évesen kb. ebben a stádiumban jár.

  3. néha azt hiszem, segít rajtuk, ha írok róluk, máskor meg tudom, aligha…

  4. Hát persze, hogy segít! A stucc-politika nem vezet sehova. De nekik is akarni kell…

Post a Comment
*Required
*Required (Never published)
 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek