sangel’s diary

Meghívott debreceni báli rendezvényére a Kapu Távoli Világokra Egyesület, amelyre örömmel mentem el a múlt szombaton. Megtisztelő invitálásukat ezúton és utólag is köszönöm, különösen azért, mert jómagamat nem sorolom a fantasy szerzők táborába – valójában még egyik szerzők táborába se nagyon, de remélem, ez a helyzet változik a jövőben.

Hogy melyik táborba kerülök, az még nyitott, de tény, már eddig is besoroltattam a “graalosok” közé, aminek egyébként örülök. Itt legalább oldott, vidám és baráti a hangulat, még akkor is, ha nem értjük a könyvek terjesztőinek gőgjét, megértéssel szemléljük az olykor felénk áramló emberi ostobaság gyönyörűségét, de legalább tudunk nevetni ezen a gőgön és gyönyörűségen, másként úgysem lehet védekezni ellene.

Szóval, jól éreztem magam a debreceni bálon, ott volt az egész Graal vezérkar, Jun és Sándor; koccintottam néhány íróval, kiváló humorú és jellemű cívis fantasy-kereskedőkkel, -fanokkal – nem tudom, ki hozta azt a jóféle erdélyi pálinkát, de küldhetne belőle pár literrel! –, és megtudtam azt is, hogy félig-meddig földik vagyunk – na jó, megyeiek – Szabó Péterrel (Eric van Dien), az isten éltesse őt ezért, s még az is lehet, meglátogatom, ha Szolnokon járok!

Gábor barátomnak pedig örök hála, hogy befogadott bennünket a kunyhójába, nem csináltunk rumlit, próbáltunk nyomokat se hagyni az éjszakában – hacsak annyit nem persze, hogy Sándor papi gúnyában grasszálta végig a Piac utcát, és a revenda miatt végig magáztuk, s még a szőke hölgy is kereste a szavakat, ott a Babaluban, amikor visszalépett a küszöbről, hogy pontot tegyen asztali vitánk végére, és azt találta mondani, hogy Jun ingének színe bizony nem is barack, ahogyan az első ránézésre látszik, hanem mangó, méghozzá az érett fajtából. A mosolyunk is érett volt, ahogyan pislogtunk a hölgy után, és a pihenésre vágyó férfilélek nyugalmával szemléltük, amint elnyeli az éjszaka lényének rezdüléseit.