három dé’ – vacsorára…
Tudja jól, aki ismer, idővel bepótolok mindent. Így volt ez a Beowulf 3D mozival, megnéztem végre.
Mondtátok többen, drága barátaim, hogy gyöngécske történet, de komoly élmény, ennyi a film, ám – nektek írom, akik többen vagytok :), hogy – én a kevesek közé tartozom.
Hajlamosak vagyunk ugyanis minden igényünket feljebb tolni, tucatnyinak látni azt, ami amúgy egyszeregy.
Nekem éppen ezért jött be a Beowulf, mert egyszeregy. Historikus, heroikus, mítikus történet. A színházi világban tapasztalható lecsupaszított jellemekkel, sejthető vonzalmakkal, kibontatlan szálakkal; s ha nem is mindig következetesen, de érthetően. Nem sikkadtak el ezek a gyarlóságok, amikor végigkúszott látóidegeimen a 3D varázs. De a hatás brutális. Dimenzióváltás. Sokat sejtet a mozi jövőjéről.
Jellemző persze, hogy a mozigépésznek eszébe sem jutott élesre állítani a filmet, behangolni a gépet, a speckó szemüveg nélkül majdhogynem háromdésebb volt a látvány, mint a lencsén keresztül, így ki kellett mennem a teremből. Kerestem egy illetékest, hogy tenne ugyan már valamit, elvégre árucsere volna ez, vagy mifene, fizettem is érte, ám nem sok időt szántam a közgadaságtan gyakorlati oldalának kidomborítására, mert pörögtek ezerrel odabent a kockák, és éreztem, hogy a szolgáltatás, valamint a minőség alapfogalmai helyett más ízű szavak jönnének most szívemből a számra…
Megjegyzem csupán, hogy kirohanásom előtt telefonon hívtam segítséget. Tárcsáztam a jegyrendelő központ számát, gondoltam, ha a jegyet lefoglalják, szólni is tudnak a mozinak, hogy életlen a film az egyik vetítésen, állítsanak valamit a gépen.
Tévedtem.
Viszont kedves volt a lány a vonal végén, a hangja igézően nyugtató, mintha selyemmel simított volna végig a bőrömön – már bánom, hogy nem hívtam meg azonnal vacsorára, ismeretlenül is, mert annyira helyes volt és emberi a csodálkozása, hogy még vissza is kérdezett: tényleg élőben jelentkezem a vetítésről?… –, de kiderült, ő csak a jegyfoglalást intézi, és hamarabb élmény lesz a látvány, ha kimegyek a teremből.
Szóval, mentem. Menni kellett. Illetékes rongyolt vissza velem, “ez tényleg nem jó, basszus”, átlátta azonnal a problémát. A film leállt. A terem kivilágosodott. Csodálkoztak a nézők (nekik tényleg nem tűnt fel, hogy gagyi volt az, amit eddig láttak?), aztán jött a színvillanás, fehérkékség a vásznon, vakuerős, árnyékunk beleégett a székbe, majd a villany kialudt, kezdték újra a filmet.
És jött az élmény… És jöttek a sóhajok az ülésből. Oh, 3D, micsoda látvány!… Felszabadítónak éreztem magam abban a pillanatban…
Ezt a filmet muszáj látni!
Még az is lehet, megnézem újból – ha szerencsém lesz, életlen lesz megint… tárcsáznék… hátha az a lány…
Brod wrote:
Posted on 22-feb-08 at 10:23 am | Permalink
sangel wrote:
az is szép, az is szép, akinek a hangja szép, akinek a hangja szép…
Posted on 22-feb-08 at 1:19 pm | Permalink