sangel’s diary

A KÖNNYEZŐ

Láttam a hőst az út peremén.

Élesen fékezett előttem az autó. Nem rohantam bele, élesen fékeztem én is. Markoltam a kormányt, és dühöngtem csendben, már amennyire csendben dühöngeni lehet. Még sárgára sem váltott a lámpa, olyan zölden világított, hogy kaszálni lehetett volna rajta, kutyát futtatni azon, elnyújtózni, hemperegni, de a sofőr, aki a szép zöld fény alatt állt, megmakacsolta magát.

Igaza lett. A lámpa sárgára váltott, korongja ragyogott, mintha csak a Nap volna, aztán villant felette a piros, és a sorunk beteljesedett.

Álltunk. Vártunk a zöldre.

A dühöm elszállt hamar, nevetésbe fulladt volna éppen, amikor oldalra pillantottam. Egy testes alakot láttam az út szélén, az autóm előtt jobbra. Az előbb még nem állt ott. Talán a piros fénnyel érkezett. Olyan volt a férfi, mint a pékek a mesében. Vagy nem is, inkább a bíró és kocsmáros urak. Kerek feje hatalmas tokában ért véget, majd folytatódott a hatalmas körív, végig a mellkasán, az irdatlan hasán, és befordult a két lába közé, pontosabban azok közé a lábak közé, melyek inkább voltak oszlopok, semmint a lábbeli felé tartó végtagok. A férfi karjai a törzse mellett lógtak, mintha csak a vállához illesztettek volna két húsos tasakot, és az ujjai, akár a rossz bélbe töltött hurkák, erőtlenül nyúltak a mélybe.

Mozdulatlan hústömeg. Ennyi volt. De nem ezért volt muszáj nézni. Az arca, a tekintete, az volt néznivaló: mint a patak, folyt a férfi a könnye. Nem is patak, folyó volt az, amelyik az állánál meg sem állt, zuhatagként indult tovább, arra haladt, amerre a Föld ereje húzta. Végigcsorgott volna az útjában álló irdatlan hason is, ha a rajta feszülő ing anyaga fel nem szívja.

A férfi csillogó szemmel, mereven nézett előre. Azt hittem, az út túloldalát figyeli talán, de rájöttem hamar, oda lát ő, ahová csak az képes látni, akinek nagy fájdalom lakik a mellkasában. Olyan nagy fájdalom, hogy nem is fér el benne, és könnyé változik, amelyik túlcsordul aztán a lélek peremén.

Hosszú volt a tülkölés, előtte tán dudaszó volt csak. A lámpa zölden világított, az autó eltűnt előlem. A visszapillantóban láttam eltorzulni egy arcot egy mögöttem lévő szélvédő keretében. Sebességbe raktam az autót, gázt adtam, és áthajotttam a kereszteződésen. Oldalt még láttam a férfit egy pillanatra az út peremén: könnytől sötétre ázott ingjének villanása volt csupán.