sangel’s diary

AZ ARA

Láttam a hőst a bolt előtt.

Zöldéges volt. A nő is, a bolt is, de a bolt most nem fontos.

Aprócska nő állt a járdán, aligha nőtt másfél méternél magasabbra. Megjegyeztem termetét, mert jóval magasabbnak látszott 150 centiméternél, és ennek oka alighanem a benne lakozó boldogság volt.

A boldog ember mindig magasabb a boldogtalannál.

A nő csillogó tekintettel bámulta az ajtóban terpeszkedő tulajdonost, miközben a szája ezeket a szavakat formálta:

– Sietek, ígérem!

– Kellesz is, úgyhogy siess!

Tekintélyes hang volt a tulajé, öblös, mint a kifutni készülő gőzhajó kürtje. A mélyről fakadó, torkon átszaladó, zengező basszus ilyen. Ettől lesznek hosszú éltűek a hangok. Kicsusszannak, remegnek egy pillanatig, olykor egy percig is a levegőben.
Nem is oszlottak el a férfi szavai a szélben. A siess például megállt az asszony előtt, az orra előtt lebegett.

Rebbent a nő pillája. Épphogy néhány millimétert. A tulaj észre sem vette, csak hozzáfűzött egy kényszeredett bókot felszólító mondatához:

– Sok boldogságot!… – Csikorogtak a szavak, mint murvadarabok a lovak patkói alatt.

– Másfél óra tényleg az egész, aztán kipakolom a krumplit, meg a hagymát, és szétválogatom a zöldségeket.

Bólintás volt a válasz.

Toporgott a nő a járdán. Lóbált egy piros fülű szatyrot, emelgette esetlenül. Úgy tartotta, mint valami bizonyítékot vagy igazolást, és a fönök intett a kezével. Legyintés volt inkább, mintha csak egy legyet lebbentene tova. A nő pedig hálás üzemmódba helyezte magát.

– Köszönöm. Fél óra a szertartás. Kettőre feleség leszek, fél háromra itt vagyok!

Azzal sarkon fordult, és elrohant.

A főnök nézett utána, megszívta a fogát. Ciccentett még párat, majd megfordította a táblát a bolt ajtaján: Mindjárt jövök, s azzal átballagott az út túloldalán lévő kocsmába, melynek ajtaján úgy dőlt ki a füst az utcára, mintha onnan fűtenék a világot.