A FIÚ
Láttam a hőst az aluljáróban. Fiú volt, alig tíz éves. Az anyukája kezét szorította. Az anyuka a barátnőjével beszélgetett. A fiú csak állt és bámult előre. Egy férfit nézett, két méterre feküdt tőlük. Oldalsó pózban, a szürke grániton, ahogyan a római előkelők heverésztek lakoma után.
– Adnál egy kis pénzt, kisöreg?
A fiú csak állt. Szorította az anyja kezét. Aprót lépett hátra, alig észrevehetőt, de a férfi a földön észrevette.
– Ne féjjél tőlem! Csak egy kis aprót szeretnék. Kérjél már anyukádtól!
Rántott egyet a fiú az anyja karján, mintha a csengő zsinórját húzná.
– Mit akarsz, kisfiam? – nézett le az anyuka a magasból.
– Pénzt – felelt helyette a földön fekvő alak. – Csak egy százast.
Ráemelte tekintetét az anyuka a férfire.
– Nem szégyelli magát?!
A férfi láthatóan nem pironkodott. Állta a nő pillantását. A fiú időközben az anyja mögé lopakodott, átkarolta a lábát, és egyik szemével kukkolta a férfit.
– Halálra rémisztette a gyereket! – folytatta az anyuka.
– Ugyan már, csak egy százast kértem, mi az magának?
– Száz forint, ha tudni akarja.
– És a gyerekének adna ennyit?
– Semmi köze hozzá! – felelte az anyuka, majd intett a barátnőjének, és karon fogva a fiút. Elindultak a kijárat felé. A fiú esetlenül botladozott utánuk, minduntalan hátra fordult, hogy lássa a földön fekvő alakot. A férfi integetett, a fiú csak bámult.
A lépcsőnél rántott egyet a fiú az anyja karján.
– Anyu, adnál nekem száz forintot?
Csönd volt a válasz. Értetlenül bámult a két nő a magasból.
– Anyu, csak egy százas.
– Az éppen száz forint, kisfiam… Csak nem akarod oda adni annak férfinak?
A fiú bólintott.
Tanácstalanul állt a két felnőtt a lépcső előtt. Rohant a város mellettük, lábak surrantak, cipők kopogtak.
– Végülis csak egy százas… – szólalt meg a barátnő, és elővette a pénztárcáját. Kotort benne, majd kiemelt egy százast.
Megragadta a pénzt a fiú, szorította apró markában, és sietős léptekkel a férfihez futott.
– Tessék! – nyújtotta előre tenyerét, közepén ott pihent az érme.
– Miért adod nekem? – kérdezte a férfi, szipogott hozzá.
– Mert ez éppen száz forint.
Kinyújtotta hosszú ujjait a férfi, de nem vette el a pénzt.
–Legyen a tiéd! – mondta.
Nem értette a fiú, miért nem kell a férfinak a pénz.
– Vegyük úgy, hogy nekem adtad, és mégis tartsd meg.
– Miért?
– Mert ez éppen száz forint, kisöreg – mosolygott a férfi, de már nem volt olyan határozott. Felült, majd fel is állt, hogy lássa, hogyan fut vissza a fiú az anyjához. Még akkor is a lépcsőt nézte, amikor már nem volt sehol. Sem a fiú, sem az anyukája. Csak a város rohant, lábak surrantak, cipők kopogtak mindenütt.
Jó fej volt azért a faszi is.
Tulajdonképpen…
igen, a vége valahogy pozitiv irányba vitte a történetet. Nem szeretem, ha a felnőttek manipulálják a gyerekeket, hogy valamit kicsaljanak tőlük
Mindenki manipulál
A saját haszonszerzésen volt a fő hangsúly. Ezt rosszallottam.
Nagy mozgató erő a haszonszerzés, és itt most nem csak a pénzre gondolok, hiszen van érzelmi haszonszerzés is.
Van. Én szőke vagyok, és rettenetesen sokat kell gondolkoznom, mire valamiről itéletet alkotok. Ezt sem csak olyan, puffdespontánul írtam be, hanem hosszas gondolkodásom eredményeként.:)És továbbra is elitélem, ha egy felnőtt manipulál egy gyereket, hogy haszna legyen belőle, ami neki, csak neki jó.Mert a gyereknek mi jó származott volna abból, ha ad 1oo forintot a csöves bácsinak?
Igazad van, a manipuláció akkor a legrosszabb, ha úgy tesszük, hogy a másik (egy gyerek például) teljesen kiszolgáltatott ebben a helyzetben. De azért a gyerekek is tudnak ám manipulálni, még akkor is, ösztönösen és érzelmi alapon teszik.
Nekem is sok kéregetőkről szóló sztorim van. Egyszer majd talán megírom őket.
Persze, hogy a gyerekek tudnak manipulálni. De a felnőtt gondolkozzon, mielőtt bármit megenged. Ne pedig kényelemből mondjon igent, hogy abbamaradjon végre a kunyerálás, és ne is azért, mert később neki lesz lelkiismeretfurdalása, ha nemet mond. Mert nem biztos, hogy hosszútávon pozitiv hozadéka lesz a dolognak. A korlát az nem csak akadályoz, hanem véd is. De ez már egy másik téma, ami nem kapcsolódik ehhez a sztorihoz.
huh, tényleg felbosszanthatott a történet…
én nem szoktam bosszankodni. A történet csak gondolkodásra késztetett.Sajnálom, ha valamiféle ingerültség érződött ki a kommentjeimből.
Nagyon érdekes történet, és nagyon szépen írtad meg! (Nem érződik, hogy felbosszantottad magad…)
A haszonszerzés és a megélhetés között van különbség.
mohicane,
én biztosan nem bosszankodom, nekem ez a világ már csak ilyen…
asterdriod,
és mi a különbség?…
“– Miért adod nekem? – kérdezte a férfi, szipogott hozzá.”
a “szipogott hozzá”-t kihúznám (a kevesebb több), és talán az is szerencsésebb volna, ha a férfi menne el, és a fiú nézne utána egy darabig (ez sugallja, hogy a csövesnek is van “tartása”).
köszi, hogy megosztottad velünk a történetet.
de ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz
bellamaria: szerintem nem bosszantó, hiszen a végén nem fogadja el a pénzt a férfi.
a mindennapokban amúgy én sem szeretem a nyomulós kéregetés bármely formáját (ez a sétálóutca végében lecsapó, ilyen-olyan vallási tudatú, hosszú szoknyás férfiakra is vonatkozik), és tanulságos az az eset, amikor egy férfi bement egy szegedi hajléktalan szállóra munkát (és állandó fedélt, főzési, mosási lehetőséget!!) ajánlani, majd mikor kiderült, miért jött, a terem fél perc alatt kiürült…
Jud,
igazad van, a kevesebb mindig több. A szipogott hozzán gondolkoztam én is, de aztán döntöttem: a férfi tényleg szipogott, így meghagytam. Ha nem lenne itt a szipog, tudnánk, hogy szipog?
A férfi pedig nem mehet el, csak a gyerek. Nem cserélhetnek helyet még az elvonatkoztatott gondolati térben sem. Különösen azért sem, mert így történt. Nem akarom megváltoztatni azt, ami volt, és éppen ezért írom a mindennapi hősöket, mert azt hisszük, mindig színházat kell csinálunk az életünkből, mert akkor hihetőbb vagy irodalmibb. Ezek a történetek ilyenek, átéltem őket, részese voltam mindegyiknek, és leszek is még. Megfigyelőként persze, de sosem lehet tudni. Egyszer mindenkiből lehet hétköznapi hős…
én szeretek élni az írói szabadsággal abban az értelemben, hogy változtatok az eredeti, szemem láttára történteken, ha úgy érzem, leírva csak hasznára válhat szövegnek. ettől nem feltétlen lesz irodalmibb vagy “színjáték”, egyszerűen csak azt mérlegelem, megállja-e a helyét írásban az, amit a valóságban láttam – ez, ha úgy tetszik, szelekció, szűrés a kompozíció érdekében.
“Ha nem lenne itt a szipog, tudnánk, hogy szipog?”
nem, és nekem nem is hiányozna ez az információ; de most már értem a koncepciódat, ezért a felvetés tárgytalan.
Ezért is jó, hogy nem vagyunk egyformák.
, mert legalább minden más is lehet…
Sokak gondolatait megmozgatta ez a kis történet, azért is tértem vissza. Még sok ilyet!
Bizony.
Még sok ilyet! 
ok, régen írtam, írok még!…
óóóóóóhahóóó, ha egyszer elkezdenék csövesekről írkálni!
én nem azért nem engednék egy gyereket a csöve sközelébe, mert most 100 forint ide vagy oda, de félnék hogy lefertőzi
ezek mást se csinálnak, mint isznak, bagóznak, bűzlenek, hihetetlen hogy pl. nem lehet leülni a nyugatinál (egyszer láttam egy ürgét, tenyérnyi slejmot krákogott fel, aztán beletapicskolta a kabátkájába)
azt szeretm amikor amikor adok, oszt kezet akarnak fogni, hihetetlen milyen önérzetesek, persze van aki nem tehet róla hogy ilyne mélyre került, de valahogy mégsem hiszem, hogy aki tenni akar ellene, az ne tudna változtatni, csak néha kénylemesebb kunyerálni
egyszer Szegeden láttam egy ürgét, fél óra alatt kb. 3000 hut kunyizott össze, akkoriban 5000 huf egy napi bérnek egész jónak számított, és azért 8 órát dolgozik valaki
úgyhogy lehet kegyetlennek tűnök, meg szenvtelennek, de kapják be, rajtuk is múlik
az meg hogy adok-e avagy sem, jobbára a pillanatnyi hangulatomtól függ, de ha pl egy órán belül találkozok 3-al tuti ha egynek adok a másik kettőt elküldöm a búsba
egyszer a Nyugatiban vártam a vonatot, jön egy csövi, nyomja a rizsát, mondom nem érdekel mennyit akar, egy százast, jól van csak kopjon le, fél óra múlva jön a következő, nézek rá, mondom peche van, mert ma már adtam valakinek, erre néz rám értetlenül, aztán elkezd variálni, hogy micsoda dolog ez mán, hogy most ha egy órával előbb jön akkor kap, most meg nem…
mondanom se kell hogy nagyon durván leépítettem a tagot