sangel’s diary

nem tudom, hogyan vagytok ezzel, de nálam esik. Iszonyatosan esik.

Van egy utca a házunk előtt. Ha jobban belegondolok, minden ház előtt van egy út vagy utca, de ez az utca nem olyan, mint bármelyik másik, ha ugyanis esik az eső, ebből folyó lesz.

Látta már az utcát az önkormányzat, merthogy hozzá tartozik a felület. Ezért is szeretem az önkormányzatokat. Mert látnak. Tisztán látnak. Olyan tisztán, hogy jutalmul meghívnám őket egy hetven méteres úszóversenyre. Lehetne ez a kerület világhírű uszodája, mert ilyen egybefüggő vízfelülete aligha van más önkormányzatnak. (Nyilván van, de azokat még nem láttam) Ám mire kiérnének a hivatalnok urak és asszonyok, mert előbb-utóbb kiérnek, van nekik szolgálati idejük, ügyintézési menetrendjük, előjegyzési naptáruk, és ők elvégre is értünk vannak, mi tartjuk őket, átvitt értelemben mi is fizetjük őket, adóból meg ki tudja még miből. A gond csak ott van, hogy mire kilátogatnak az utcába, már csak a szárazon járnak. Elpárolog az esőből lett medence, szép, száraz utca marad utána, ha jó sok napsütés után jönnek, még port is ver a kocsijuk kereke.

Mi itt a gond…, tárják szét a kezüket. Semmi, gondolom ilyenkor, tényleg semmi.

Nézzétek el hát nekem, ha azt kívánom, essen ez az eső még jó sokáig, legalább addig, hogy lássák a hivatalnok urak és asszonyok, milyen szép az ő kerületük, lám, a természet még uszodát is teremt nekik. Azt nem tudom, mit tennének,  örülnének-e az álló víznek…  de talán igen, hiszen amúgy is abban élnek.