sangel’s diary

mert vannak dolgok, amelyeket érdemes átgondolni. Volt a minap egy találkozásom, hogy kivel, maradjon a homály védelmében, akivel arról beszélgettem, milyen is a magyar könyvpiac. Elmeséltem neki a Mellékhatás történetét, nevezetesen, hogy információim szerint a terjesztő nem törődik különösebben a könyvvel. Írtam is párszor erről a blogban, és bevallom, a kiadói oldal információi alapján alakult a reakcióm.

Nos, az említett találkozásom beszélgetéséből kiderült, hogy a terjesztő sem olyan fekete holló, amilyennek korábban lefestették az ügyben nekem. De nem is ez a fontos, hanem az, hogy rájöttem: hibáztam. Meg kellett volna keresnem a terjesztőt, és személyesen megkérdeznem őt is, vajon mi az oka annak, amiért nem foglalkozik a Mellékhatással, azaz: nem teríti a boltokba úgy, ahogyan azt kellene. Minden bizonnyal árnyaltabb képet kapnék a helyzetről.

Ezúton megkövetem a terjesztőt.

Az Arcpirító Munka Hőse Érdemrendet azért nem veszem vissza tőle, mert ha konfliktusa van a kiadóval, vagy nem tetszik neki a könyv borítója, attól még az olvasóra bízhatta volna a Mellékhatás sorsát. Elvégre ő is a piacból él, amelynek vannak szabályai, vannak változói. Ám egyáltalán nem mindegy, kinek a szabályai szerint változik a piac…

Somogyvári D. György interjút készített velem a Mellékhatás kapcsán, megjelent az Ufómagazin 2008. augusztusi számában a 29. oldalon. Címe: Részesei vagyunk a világnak

Davónak hála, már a Karib-tenger kalózai is tudnak a Mellékhatásról. Igaz, a képen szereplő helyi lakos az ördög művének tartotta a könyvet, ez derült ki legalábbis Davó beszámolójából, de ami a lényeg: Amerika tudomást szerzett a Mellékhatás létezéséről. Kis lépés ez nekem és a kiadónak, de nagy tanulság a terjesztőnek.

Ezúttal üzenem a Mellékhatás terjesztőjének – s amiért olyannyira „odaadóan” foglalkozott a Mellékhatás terjesztésével, hogy 2007 októberétől lényegében sikerült láthatatlanná tennie a könyvet, és munkájáért éppen ezért az Arcpirító Munka Hőse Érdemrendet kapja tőlem –, hogy aki sokáig áll tótágast, az nem ússza meg Mellékhatás nélkül…

Vasárnap voltam csak az idei Szefantoron. A hírlevélből tudtam meg, hogy vasárnap szerepelek – figyelsz, Sándor!!! –, de ezúton is köszönöm a meghívást.

A Szefantor hangulatából tavaly már megéreztem valamit, idén pedig már bizonyos voltam benne, hogy tökéletes hely a leeresztéshez. Ezúttal ez nem adatott meg, mentem, jöttem. Villámlátogatás volt csupán, de megérte. Mert magammal hozhattam valamit a helyi időből…

Amiért azonban különösen öröltem annak, hogy ott voltam, az az, hogy Antal Józsi is velünk (a fiam, Balázs is elkísért) tartott, és igencsak jót beszélgettünk – odafele is, a Szefantoron is, visszafele is.

Szóval, köszönöm a meghívást az idei Szefantorra is. Remélem, a 2009-esen már a – a már tényleg, és de biztosan elkészült első – regénnyel együtt érkezem.

Csak rajtam múlik, tudom…