mindennapi hősök VI.
csütörtök, szeptember 25, 2008
A DÉLELŐTTÖS
Láttam a hőst a gyorsétkezdében. A mellettem lévő asztalnál ült. Szőke volt, középkorú asszony, negyvenöt is lehetett az éveinek száma. Mégis fiatalos volt, és főként lendületes, ahogyan hadonászott egy félig elrágott szendviccsel a levegőben. A másik kezében mobilt szorított, tapasztotta a füléhez, hogy jobban hallja, mit is mond az éteri a hang a túlról.
– …fehér pólóban vagyok! – kiabálta. Felkarjával megtörölte szemének sarkát. A pólón maradt egy parányi csík a szemöldökfestékből. – Basszus… nem, nem neked mondtam, csak ez az izé… de mindegy is. Szóval gyere, itt várlak!…
Szünetet tartott, hallgatózott.
– Nem fogsz eltéveszteni!… Fehér pólóban, de ezt már mondtam…Kék farmer van rajtam, és egy izé… a Nők lapja van nálam.
Beleharapott a szendvicsbe. Lassan rágta, egyik pofazacskójából a másikba tolta az ételt.
– Tíz perc? – dünnyögte teli szájjal. – Aha… megvárlak, persze… Hogy hány éves vagyok?… Harminc.
Rámpillantott. Mosolygott. A mosolya tényleg volt harminc. Visszamosolyogtam. A nő körbefutatta a nyelvét az ajkain, mintha csak ellenőrizné a szája ívét. Újra harapott egy falatot.
– Oké, akkor várlak! Szióka!
Letette a telefont. Komótosan végzett a szendviccsel, kiitta a kávé maradékát. Körmével kipiszkált egy ételmaradékot a fogai közül. Újra megszólalt a telefon.
– Iggeeen… – szólt bele. – Nem lehet most, drága… Kedves vagy, de most nem lehet… Jó, rendben, két óra múlva. Szióka…
A férfi végszóra lépett a terembe. Magas volt, frissen borotvált, bozontos szemöldökű. Hátrafésült haja csillogott a zselétől. Férfikorának elején járt, sárga nyakkendőt kötött a barna kordzakóhoz. Meglátta a nőt az asztalnál. Gyors léptekkel közeledett, kezével mintha lapátolta volna a levegőt. Tekintetével az asszonyt fürkészte.
– Helló! – próbálkozott egy gyönge köszönéssel.
A nő határozottan előrenyújotta a kezét. Bemutatkozott. A férfi leült. Kezét az ölébe ejtette. Zavarban volt. Alig nézett az asszonyra.
– Iszol előtte egy kávét?
A férfi a fejét rázta.
– Oké, akkor… Már beszéltem a portással, van szabad szobájuk. Hoztál magaddal pénzt?
A férfi megint bólintott.
– Jól van, drága, menjünk is, mert csak délig érek rá.
Felálltak. A nő fél fejjel volt magasabb a férfinél. De az is lehet, csak a cipő miatt tűnt magasabbnak. Mint egy hajó, úgy billegett a kijárat felé, a férfi pedig, akár egy mentőcsónak, lapátolt utána.
