novellák, értékelések 2009

Megjegyzés: sosem fűzök megjegyzést a kritkákhoz, most is csak azért teszem, mert Mandics György ezúttal is inkább csak összefoglalja azt, amit olvasott, és mert az értékelésben kétszer is F. Tóth Lászlónak nevez valamiért… Mindazonáltal külön köszönöm neki és S. Sárdi Margitnak, hogy a zsűritagok közül azt is vállalják, hogy recenzív (Mandics György) és kritikai (S. Sárdi Margit) megjegyzésekkel is ellátják a novellákat és a regényeket.

1. F. Tóth Benedek, Az eredendő tudás, Hipergalaktika 02, 2008. 126-130.
összpontszám: 40/50, súlyozott: 24/30
Dr. S. Sárdi Margit:
“Az ötlet eredeti, noha egyet kell értenem a főszereplő kételyeivel: fogalmam sincs, miért kell köztörvényes bűnnel palástolni azt, hogy idegen faj elleni harc miatt vannak távol a harcoló apák. A cselekmény, amibe az ötlet öltözik, szintén kiváló: a börtönlátogatásra érkező fiú és a fogolynak hitt apa beszélgetése, mellékszálként a múltba történő, oktató célú utazás. Kiválóan sikerült az apa-fia kettős, két rokonszenves jellem sejlik a párbeszéd és szabad függő beszéd mögött.”
Mandics György:
“Egy gyermek börtönlátogatáson. Az apa szégyelli De amint a gyermek elment, kiderül: nem börtöntöltelék, hanem kommandós, aki társaival a Földet védelmezi egy távoli bolygón. A földön mindenkinek igazat kell mondani, de ők hazudnak a Föld érdekében. A hatalmi manipuláció logikája felülírja az igaz és hazug fogalmát.”

2. F. Tóth Benedek, Ceterum censeo, Galaktika, 219, 2008. jún. 72-80.
összpontszám: 39/50, súlyozott: 25/30
Dr. S. Sárdi Margit:
“A novella a halálra ítélt emberiség és a világvége-prófécia igazán eredeti, új földolgozása. A csápos idegenek (gonoszok) magasabb rendű civilizációjáról nem kapunk képet (és így a halálos ítéletet kiosztók felhatalmazásáról sem), ám ezért kárpótol a két emberi szereplő: a könyvkereskedő és a titkárnő, akik jól eltalált típusok lévén kiválóan képviselik az emberi nem kettősségét. Az életteli figuráknak a beszédük is jellemző és találó.”
Mandics György:
“A földönkívüliek egyik szenátora állandóan arról szövegek, hogy a Földet el kell pusztítani. Az elnök nem hiszi ezt. Megírják a történetet sci-fi formájában s egy ITI íróként a földre megy kiadatni. De a kéziratot nem is olvassák el rendesen. Amikor elolvassák, meg nem nagyon igyekeznek kiadni. Ezért elpusztítják a Földet. Groteszk vicc szintjén.”

3. F. Tóth Benedek, Nélküled a jövő, A Katedrális Őrzői, Bp., Tuan, 2008. 7-50.
összpontszám: 41/50, súlyozott: 25/30
Dr. S. Sárdi Margit:
“Rövidsége ellenére a novella tematikája összetett: a kezdetben problémátlan szerelmi szálra tömegmanipuláció, a hosszú élet titka s ráadásul még a térugrás rejtélye fűződik föl. A téma jól sikerült, kalandos epikumban ölt testet. A szerkezet arányos, az információk kellő homályossággal követik egymást ahhoz, hogy a feszültség fennmaradjon. A szereplők közül Baron alakja kidolgozott és mély, apró méltatlankodás, hogy amikor Baron veszélyben látja a „melléjük sodródott” múzeumlátogatókat, csak Flore kiszabadításán töri magát, még Klárával sem törődik, akihez pedig mégis emberi kapocs fűzi (már itt a párra szűkül a cselekmény). Az ő gondolatain (közvetve a sorsán) át kiválóan összetett képet kapunk Magyarország geológiai és társadalmi jövőjéről. A modern környezet, életmód rajza is sikerült, és jól kerül az olvasó elé. A szerkezet azonban megtörik, a megoldás nem kielégítő, hiszen csak a szerelmi problematikában ábrázol egyfajta megoldást: Flore és Baron összeütközésében, akik pedig az emberi szkepszist és a kísérletező, vállalkozó kedvű embert képviselnék, csak a magánéleti probléma tematizálódik, az is némi töréssel, hiszen a doktornő ajánlata egyben az együttmaradást is lehetővé tenné, azaz Flore a szerelem jövőjét is elutasítja, miközben állítólag szereti Baront. Érzékeny és néhol kifejezetten szép nyelven íródott mű.”
Mandics György:
“Budapesten egy Múzeumban különös lehetőségek: ősállatok, tengerfenék, bánya. Egy látogató  pár egyik tagja eltűnik a másik keresi. Egy termet talál ahol látszólag embereket kínoznak. Harcol a nőért. Bejön az őrség. Kiderül hogy mindent félreért. Ez egy élethossz megnyújtó eljárás. Ha végigcsinálják a gyógyítást, memóriatörlés, ha mindent tudni akar, akkor be kell állni közéjük. A férfi és a nő különbözően döntenek. A manipulálás és az igazság vitája a jól megírt novella mélyén.”

Kategória: Így látják | A közvetlen link.

novellák, értékelések 2009 bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Angela J. Benett hozzászólása:

    Drága Ben,
    ismerje el, korrekt kritikákat kapott.
    Sőt a 25 pont egészen remek eredmény – bár A nélküled a jövő-re többet adtam volna… ;)

  2. sangel hozzászólása:

    Maga nagyon kedves, Drága Angela! ;)

  3. Visszajelzés: HungaroCon blogcsokor @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>