Prometheus: túl sok hiba

Más is  lehetett volna, jobb is lehetett volna, ilyen lett a Prometheus.

Íme egy lista, ami nyilván bővíthető (aki még nem látta a filmet, ne olvassa tovább!):

1. Mit evett és ivott a robot az odaúton, hiszen még csak nem is lélegzik?

2. A “blökik” gazdája simán eltévedt visszafelé, miközben eleve ő mondta, merre menjenek, mert a “blökik” mutatják az utat.

3. A biológust egyáltalán nem érdekelte, milyen élőlényt jelez a rendszer nyugaton (simán kelet felé menekült).

4. A biológus azonnal simogatós kapcsolatot akart létesíteni egy totálisan idegen lénnyel a nagy fej termében, akiről kapásból azt mondta, hogy kislány.

5. Az átváltozott geológus csúnyább és erősebb lett (az idegen lényektől, a vírustól?), de mi lett a tervezőkkel, akik elvileg szintén megfertőződtek? (Ők lettek volna a hullák az egyik ajtónak rakva, tömegestül?)

6. Mi lett azzal a két emberrel, aki az átváltozott geológus elől menekült ki a Prometheus-ból egy bolygójáróval?

7. Miért csak egy tervező volt hibernált állapotban?

8. A holokép mutatta, hogy a tervezők menekülnek valaki/valami elől. Ki elől? Mi lett azokkal, akiket nem vágott szét az ajtó (az ő testük nincs a teremben!)? Miért menekültek abba a terembe, ahol a vírusedények sorakoztak?

9. A hirtelen kitörő vihar miatt kellett visszatérni mindenkinek a hajóra, mert azt mondta a kapitány, különben “megsülnek” az elektromos töltés miatt. A biológus és a geológus viszont simán túlélte a vihart, sőt, azt a mondta a kapitány, hogy majd reggel értük mennek.

10. Miért izzadtak a vírusedények a nagy fej termében, az idegen űrhajóban miért nem?

11. Amikor a dokinő megműti magát, kitépi a köldökzsinórt a hasából. Ezek szerint benne maradt a méhlepény? (Ha így van, akkor alighanem belepusztulna…) Különben is, akit felvágnak, majd összekapcsolnak, az hogyan képes azonnal menni, futni, ugrani?

12. Miért nem egy eleve öreg színész játszotta a cégtulajt, akit talán ezer órával maszkíroztak öreggé, ha a végén nem változik fiatallá?

13. Amikor lezuhant az űrhajó, miért a hatalmas test fordulásának irányába menekültek a nők, miért nem oldalra?

14. A dokinő mikor és hogyan töltötte fel oxigénnel az űrruháját a mentőkabinban, ahová 30 másodperc oxigéntartalékkal mászott be? (Az oxigénszint normalizálva géphang ugyanis a zsilipre vonatkozott)

15.  A film végén a robot feje nem gurult el, lényegében ugyanott volt, ahová esett, miközben az űrhajó berobbant, lezuhant és forgott párat.

16. Miért akarták elpusztítani a tervezők az emberiséget?

Kategória: Fantasztikus élet | A közvetlen link.

Prometheus: túl sok hiba bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Flesy hozzászólása:

    3: a biológus besz.ri volt
    4: ráadásul hülye

    7: egyedül ő élte túl a fertőzést.
    8: valószínűleg a Kráken elől
    11: Főhősnőnk mind az operáció közben, mind utána nyomta magába a fájdalomcsillapítókat.

    13: kérdésben ott rejlik a válasz…. :D

    15: mert mire berobbant, lezuhant és forgott párat, a fej leírt egy teljes kört, és ugyanoda ért vissza (csak viccelek)

    A robot fejével kapcsolatban én azon gondolkoztam el, miként működhet tovább, elszakítva a testétől. Mintha úgy tervezték volna, hogy lefejezve is működőképes maradjon. Akkor viszont kissé kretén tervezői lehettek :)

    Összességében nem is ezekkel a hibákkal van bajom, hanem hogy “ugrál” a film. Ott, ahol a nézőnek kellene levonni a következtetéseket, nem hagy időt, de még azt sem mutatja meg, ahogy maguk a szereplők jutnak el saját következtetéseikhez, hanem “hopp” – ugrás, és máris a néző pofájába nyomja a megoldást.

  2. Scal hozzászólása:

    hát Ben, ezek iszonyatosan jó kérdések, fele eszembe se jutott, de néhányon tényleg elgondolkoztam, főleg a “tudósokon” akik aztán mindenhogy viselkedtek, csak tudósokhoz nem méltóan

    az operálós rész szerintem nagyon jó lett, kibaszottul bejött, hogy ilyen hamar meg van az egész, a futáson mondjuk felvontam a szemöldököm, deee ennyi belefér, bár ez lett volna a film legnagyobb hibája, inkább azt nem értettem, hogy ha kb. 100 év múlva ez egy rutinműtét lesz

    a gyermektelenség hogyhogy még mindig ekkora probléma?

  3. Visszajelzés: Top sci-fi hírek, blogbejegyzések és videók - 2012. június @ SFportal Sci-Fi Magazin

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>