Sajnos, nem tudtam elmenni az idei Hungaroconra, Bölcskére, mert túl sűrű lett a hétvégi programom (család + 25 éves évfolyamtalálkozó + Angela és Tamás esküvője).
Pedig készültem, hiszen moderáltam volna a Zsoldos Péter-díjas szerzők beszélgetését, de ezt kénytelen voltam visszamondani, mert nem tudtam négyfelé szakadani. Utólag is köszönöm az Avana és a szervezők felkérését, és utólag is sajnálom, hogy nem lehettem jelen az idei találkozón.
Aztán, tegnap este, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-földrajz szakosainak 25 éves évfolyamtalálkozójára tartva (megszakítva Angela és Tamás esküvői napját) megtudtam, hogy idén Antal József iDeal című regénye nyerte a Zsoldos Péter-díjat regény kategóriában (gratulálok, Tony!
), a novella kategóriában pedig az Éjnek hajnala győzött, amit a Galaktikának írtam, és a 262-es számában olvasható.
Az Avanának és a zsűrinek köszönöm az elismerést, a Galaktikának pedig azt, hogy 2007 óta rendszeresen közli a novelláimat, melyek közül az Éjnek hajnala most Zsoldos Péter-díjat kapott.
Hamarosan újabb novellákkal jelentkezem (az elkészült G minor egy közelgő MU-antológiában olvasható; formálódik egy másik, szintén a Mysterious Universe sorozathoz; valamint szöszmötölök egy Galaktikának szánt novellán), és – remélem – nem kell már egy évet sem várni a Taigetosz gyermekei című regényemre. Évek óta írom, és még mindig a felénél tart…

Már ideje volt, hogy megkapd a díjat, gratulálok!
Köszönöm!
Húzzál bele abba a Taigetoszba!
…és gratula
Húzok… Köszönöm!
Gratulálok, de ez a novellád nem olyan jó, a 43 sokkal jobb, ez annak árnyéka csupán. De gratulálok, úgy veszem hogy ezt a díjat a tavalyiért kaptad.
Köszönöm, acélpatkány. Örülök, hogy ennyire tetszik a 43.
Gratula, és kíváncsian várom azt az izgalmas című regényt.
O
Köszönöm. Igyekszem, igyekszem.
Bár – ahogyan olvasom a neten – vannak, akik egyfolytában a magyar sci-fi gyengüléséről kommentelnek, a mezőny mégis, ha lassan is, de egyre erősebb lesz – és ez jó. Botond, Anita, Bea (már régen ki kellett volna adni a regényét, mert remek író), Zoli, Tony, Ákos, Norbert, Csilla, András, Tamás, Lajos és Sándor kezében benne van egy jó regény.
Regényt viszont még nem írtam. De írom.
Gratulálok!
Köszönöm szépen!
Úúúú, ezt itt kell megtudnom. Nem utolsó sorban, hogy volt Hungarocon már???? És Bölcskén????
Egy hatalmas Gratuláció, tényleg ideje volt már nagyon nagyon.
Nagyon köszönöm!
Gratula!
De az a 25 nem sok?
Köszönöm!
Sok, nem sok: 1987-ben kezdtük az egyetemet!