sangel’s diary

Köszönöm mindazoknak, akik úgy gondolták, hogy megér egy szavazatot a Pillanatfelvétel című novellám a Galaktika 211-es, októberi számában!

Voltatok már úgy, hogy valóra válik egy gyerekkori álmotok? Most ne olyanra gondoljatok, hogy házasság, autó, család, mert ez mind-mind fontos persze, inkább azon töprengjetek, vált-e valóra olyan mind közül, amelyikben nem is hittetek igazán.

Ilyen nekem a Galaktika 211-es száma, a 2007. évi, az októberi, azon belül is a 66. oldal, és a következő nyolc még. Itt jelent meg a Pillanatfelvétel című novellám.

A galaktika nemzedékhez sorolom magam, merthogy abban a szerencsétlenül szerencsés korban nőttem fel, amikor elindult a Galaktika. Tiszafüred a legjobb hely volt egy magamfajta gyereknek, jutott tér és idő mindere, amit egy gyerek megkaphat a gyerekkorától, ám a távolság a nagyvárosoktól, a világtól olyan lehetőséget adott nekünk ott, a Tisza partján, amelyre csak felnőtt fejjel gondol úgy az ember: felhőtlen szabadság. Főleg abban, amit az olvasmányélményeink nyújtottak, teremtettek. Esős délutánon, izzó nyári napon, a könyvtár puffjain, a szobák foteljeiben olvastunk, olvastunk, amennyit csak bírtunk, és a különleges alkalmak közé tartozott a pillanat, amikor megérkezett a legfrissebb Galaktika. No, ez a magazin nyitott nekünk igazán teret, zökkentett ki a helyi és társadalmi időből.

Nem mondom, próbálkoztam írással gyerekfejjel is, de eszembe sem jutott beküldeni egyiket se sehová. Nem voltam kishitű, a Fővárosi Bábszínház előadásait is becsülettel megnéztem, még rajzokat is küldtem Budapestre, amely az előadás legérdekesebb pillanatait próbálta megörökíteni, de válaszlevélen kívül soha nem kaptam meghívót a Bábszínházba, valamelyik előadásra, pedig azt ígérték, a legjobb rajzokat azzal jutalmazzák. Azt hiszem, így tudtam meg szépen, lassan, hogy bizony nem lehetek jó megfigyelő, márpedig a rajzoláshoz az kell, mondják. Később kiderült, ez nem így van, bár rajzolni ma sem tudok, illetve tudok, de az olyan is. Az írás azonban sokkal több örömöt hozott, jóllehet néhány barátomon kívül soha senkinek nem mutattam meg, mit vetettem papírra. Ma már tudom, jól tettem, mint ahogyan azt is tudom, a későn érő almák közé való vagyok.

De visszatérve… Drága jó bátyámmal és a barátaimmal sokszor morfondíroztunk, megjelenhetnénk-e vajon mi is a Galaktikában. A válasz azonban szinte minden esetben gyors volt, pontos és kíméltelen: kizárt. Ebben erősített meg bennünket az is, hogy soha nem a novellákkal kezdtük a Galaktikát, hanem Futaki József olvasói leveleivel. Bár sosem tudtuk, milyen novellákra válaszolt Futaki, olykor meglehetősen megrendítő szakvéleményt olvashattunk egy-egy pályamunkáról, így visszalapoztunk a novellákhoz, azok legalább megjárták a szerkesztői szűrőt, olvashattuk bátran, gyönyörűségtől betöltekezve.

Ezért is örülök a Galaktika 211-es számának, mert titkon azért mindannyian arra vágytunk gyerekként, hogy egyszer megjelenik valamelyik írásunk a MAGAZINBAN, csupa nagy betűvel – és nem titkolom, ma sem tudom a helyére tenni az érzést a lelkemben, amikor a 66. oldalon meglátom a novellámat. Pedig két napja már nála van az októberi szám – mint írtam már, Németh Attila irodalmi szerkesztő volt olyan kedves, hogy elhozta pénteken a Patkó Bandiba, ahol Szélesi Sándort ünnepeltük, mint Európa Legjobb Sci-fi Íróját, és koccintottunk az Encouragement Award-ra is, amit a Mellékhatás kötetemért kaptam Koppenhágában.

A Galaktika 211 fogalom lesz nálam – most már Ti is tudjátok, miért…

sangel