“Ha nem lenne itt a szipog, tudnánk, hogy szipog?”

nem, és nekem nem is hiányozna ez az információ; de most már értem a koncepciódat, ezért a felvetés tárgytalan.

igazad van, a kevesebb mindig több. A szipogott hozzán gondolkoztam én is, de aztán döntöttem: a férfi tényleg szipogott, így meghagytam. Ha nem lenne itt a szipog, tudnánk, hogy szipog?
A férfi pedig nem mehet el, csak a gyerek. Nem cserélhetnek helyet még az elvonatkoztatott gondolati térben sem. Különösen azért sem, mert így történt. Nem akarom megváltoztatni azt, ami volt, és éppen ezért írom a mindennapi hősöket, mert azt hisszük, mindig színházat kell csinálunk az életünkből, mert akkor hihetőbb vagy irodalmibb. Ezek a történetek ilyenek, átéltem őket, részese voltam mindegyiknek, és leszek is még. Megfigyelőként persze, de sosem lehet tudni. Egyszer mindenkiből lehet hétköznapi hős…

Tessék megírni azt a regényt!

a “szipogott hozzá”-t kihúznám (a kevesebb több), és talán az is szerencsésebb volna, ha a férfi menne el, és a fiú nézne utána egy darabig (ez sugallja, hogy a csövesnek is van “tartása”).
de ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz köszi, hogy megosztottad velünk a történetet.

bellamaria: szerintem nem bosszantó, hiszen a végén nem fogadja el a pénzt a férfi.

a mindennapokban amúgy én sem szeretem a nyomulós kéregetés bármely formáját (ez a sétálóutca végében lecsapó, ilyen-olyan vallási tudatú, hosszú szoknyás férfiakra is vonatkozik), és tanulságos az az eset, amikor egy férfi bement egy szegedi hajléktalan szállóra munkát (és állandó fedélt, főzési, mosási lehetőséget!!) ajánlani, majd mikor kiderült, miért jött, a terem fél perc alatt kiürült…

és mi a különbség?…